Lázár Olga: Életem szörnyű naplója (Miskolc, 1987)
A fiúk lementek az országúira. Ott egy egész német szerelvényt bombáztak le, tele élelemmel. Megrakodva tértek vissza. Mi közben újságpapírból ollóval kézimunkákat készítettünk és egy asztalt, amely a helyiségben volt, ízlésesen megterítettünk. Mikor a fiúk visszatértek, feltálaltuk a vacsorát. Csak néztek széjjel: a meglepetéstől, a nagy meghatottságtól szólni sem tudtak. Az ünnepi vacsora remekül sikerült és mi egy év óta először éreztük, hogy jóllakottak vagyunk. Vacsora közben elmeséltük a fiúknak, miken mentünk keresztül. Vacsora után elhatároztuk, hogy elhagyjuk új otthonunkat, hogy mielőbb amerikai zónába kerüljünk, mert itt ki voltunk téve az esetleges visszavonuló SS katonák bosszújának. 10 óra után — már hozzászokva az éjszakai meneteléshez — útnak indultunk. Éjjel felé kiértünk a városba. Egyszer csak ránk világítanak egy hatalmas halt kiálltás kíséretében. Mindany- nyian elsápadtunk: újra németek kezében lennénk?! Már csak ez hiányzott! De hamarosan meggyőződtünk, hogy amerikai megszállók állták utunkat. Boldogságunkat, amit éreztünk, azt nem lehet szavakba önteni! Most már valóban szabadok vagyunk! És van, aki megvédjen bennünket! Amikor elmondtuk, hogy kik vagyunk, összeverődtek és úgy néztek minket, mint a csodalényeket. Nők, akik úgy néznek ki mint a férfiak! Persze azt, hogy zsidók vagyunk, még nem mertük megmondani, mert úgy belénk volt oltva a félelem. Az előttünk lévő házat azonnal kiürítették és minket oda szállásoltak be. Gyönyörű süppedő perzsaszőnyegek! Szinte félt az ember belépni: tele kristályokkal és porcelán dolgokkal. így laktak a németek, amíg minket otthonunkból elhurcolva mindenünket elvették, s koncentrációs táborokban halomra gyilkoltak. Két csoportra osztottak minket: ötünket a földszinten, hatot pedig az emeleten szállásoltak el. A mellettünk lévő szobában, amelyet egy üvegezett tolóajtó választott el, amerikai katonákat helyeztek el. 57
