Lázár Olga: Életem szörnyű naplója (Miskolc, 1987)

A szobánkban az asztalnál egy magasrangú tiszt foglalt helyet. A katonák jöttek-mentek, mindenki kíváncsi volt ránk. Egy kicsit spiccesek is voltak, ittak a győzelem örömére.

Egy nagyon szép, fekete hajú, fekete szemű, kreol bőrű katona leült mellém és beszélgettünk. Később hívott, hogy menjek ki a konyhába. Készíttetett valami vacsorát nekünk a németekkel. Hiába szabadkoztam, hogy nem vagyunk éhesek, pihenni szeretnénk, mert nagyon fáradtak vagyunk. Végül, hogy szabaduljak tőle, kimentem. Alighogy kiértünk, az előszobában megfogta a csuklóm és hallom, hogy megkérdezi a katonáktól angolul: Where is the be bedroom? (hol van a hálószoba?). Úgy meglepődtem, hogy kirántottam a csuklóm a kezéből és berohantam. Leültem a fotelba, megmarkoltam a két oldalát és elhatároztam, innen többet ki nem visz senki.

A többiek látták feldúlt arcomat, és kérdésükre elmondtam, hogy a fiúk miben spekulálnak. Megrémültek. Azt hittük, hogy nem kell többé félni végre semmitől, és most ki vagyunk téve eny- nyi idegen katona szeszélyének! Már bántuk, hogy a két francia fiút elengedtük. Azok legalább rendesek voltak, és talán ők megvédtek volna műiket.

A fiú közben visszajött, de látta, hogy milyen dühös vagyok, jobbnak látta eltűnni, és küldött egy másikat szerencsét próbálni. Vagy kettőt sikerült lerázni, de az egyik nagyon szívósnak bizonyult, és nem akart tágítani.

Már nagyon fáradtak voltunk és elkeseredettek. Rettenetesen kikeltem magamból, hogy a németek kínoztak, de legalább ettől a molesztálástól megkíméltek minket.

Megkérdeztem a srácot: vannak-e szülei, van-e húga, és mit szólna, ha a húga hasonló helyzetbe kerülne, és ő nem tudná megvédeni?! Mert én nem tudom, hol vannak a szüleim. Bátyám is van, de fogalmam sincs, hol lehet. Nincs, aki tőlük megvédjen! Ez hatott.

Nagy elkeseredésemben azt is elmondtam, hogy mi nem csak magyarok vagyunk, hanem zsidók is. Ekkor a tiszt, aki ed58