Lázár Olga: Életem szörnyű naplója (Miskolc, 1987)

hó lassan elolvadt és már mezítláb is lehetett gyalogolni, csak engedjenek. Útirány Kasselen és Bécsen keresztül. 11 óra felé útnak indultunk kettesével felsorakoztunk (már nem is tudtunk volna másképp, megszoktuk a menetelést, úgy belénk idegződött). Elöl az egyik srác velem, hátul a másik L-vel, aki szintén jól beszélt németül. A fiúk is elsajátítottak az egy év alatt valamit. Megbeszéltük, ha útközben valakivel találkozunk, csak a fiúk beszélhetnek, mert mi esetleg hangunkkal eláruljuk, hogy nők vagyunk. A pár centis hajunk és a sötétkék overall egész fiús külsőt kölcsönzött mindannyiunknak. így indult meg a menet a hosszú, két oldalt erdővel szegélyezett sötét országúton. Egy pár kilométert simán megtettünk, de egyszer csak világosságot láttunk közeledni. Mindenkin erőt vett a félelem: a fiúk sem voltak valami nagy hősök. A fény egyre közeledett, míg végre sikerült kivenni, hogy egy kerékpáros közeledik fe­lénk. A szembejövő, ahogy a közelünkbe ért, leállt és nagyot ordított: halt. Mi megálltunk. Egy SS katona volt, aki mene­kült a hátországba az ellenség elől. Lábunk gyökeret vert ijedt­ségünkben. Megkérdezte kik vagyunk: a mellettem lévő srác elmondta a betanult szöveget, hogy magyar munkások vagyunk, lemaradtunk a csoporttól és menekülünk az ellenség elől. Erre azt mondta, hogy rossz irányba megyünk, mert az ellenség pont velünk szembe jön. Forduljunk vissza, mert így bajba kerülünk. A fiúk hátraarcot vezényeltek és mi egyszerre, mint a katonák megfordultunk és elindultunk visszafelé. Az SS felszállt a bicik­lijére és otthagyott minket. Mikor már jó messzire járhatott, mi visszafordultunk és fellélegezve, hogy ilyen simán megúsztuk, folytattuk utunkat. Hajnal felé egy falu közelébe értünk; bemenni nem mertünk, mert féltünk a lakosságtól, hogy följelentenek minket. A falu szélén egy kantinszerűséget találtunk, aminek kb. egy méter ma­gasan az oldala körül volt deszkázva és teteje is volt, ide rejtőz­tünk. Végigfeküdtünk a földön egymás mellé, hogy mindannyian 52

Next

/
Thumbnails
Contents