Lázár Olga: Életem szörnyű naplója (Miskolc, 1987)

tedést. Az öreg előrement és mi bandukoltunk tovább. Közben le-lemaradtunk, hogy ne legyen feltűnő, ha végleg lemaradunk. Végre lassan sötétedni kezdett és megszerveztük a szökést. Volt még egy nagy problémánk: velünk volt egy 15 éves miskolci kislány. Senkije nem volt és beteg volt, hónapok óta bús- komor. Pici korától ismertem otthonról és ragaszkodtam hozzá, hogy vigyük magunkkal. A többiek tiltakoztak, hogy azt se tudjuk, velünk mi lesz, nem vállalhatjuk egy beteg gyerekért a felelősséget, sohasem bocsájthatjuk meg magunknak, ha miattunk kellene neki is elpusztulni. De én nem tágítottam: ha a csoporttal marad, ott is csak halál vár rá, mi sem várhatunk mást. így hát igazán mindegy, hogy milyen körülmények között éri utol a végzete. Rózsika mellé léptem és próbáltam vele megértetni, hogy mi a tervünk. Nagyon nehezen tudtam vele megértetni a helyzetet. Kértem, ha velünk akar jönni, ígérje meg, hogy alkalmazkodik hozzánk és erőt vesz betegségén. Ő bólintott, hogy velünk marad. így azután elhatároztuk, hogy mind a tizenegyen lassan megkezdjük az akciót.

Szökésünk a terv szerint sikerült. Mivel sötét volt, nem nagyon vették észre lemaradásunkat. Bementünk a sűrű, sötét erdőbe és ott álltunk tanácstalanul: 11 nő, csupa fiatal; egy idősebb néni volt velünk kb. 46 éves, négyen majdnem gyerekek. Úgy hatott az egész, mint egy rémregény, de sajnos, ez valóság volt.

Mit tegyünk? Először is valami védett helyről kellett gondoskodni, mert közben kezdett szemelni az eső. Marcsa kiadta a parancsot: kunyhót készítünk. Ahányan voltunk, ágakat szedtünk és hozzáfogtunk egy kis kunyhó készítéséhez. Nemsokára el is készült, sorban lefeküdtünk egymás mellé: éppen hogy csak elfértünk. A föld még elég hideg volt, de mi olyan szorosan voltunk, hogy egymás testével melegítettük magunkat. Fülünket a földhöz tapasztottuk és úgy figyeltünk, hogy nem közeledik-e a Gestapo. Most fogtuk csak föl, hogy milyen veszélynek vagyunk kitéve a sűrű, sötét erdő közepén. Ha megrezzent egy ág, mindannyian összerázkódtunk a félelemtől.

49