Lázár Olga: Életem szörnyű naplója (Miskolc, 1987)
1 Másnap reggel Miskolcra is megérkeztek „kedves” nem várt vendégeink. A Szentpéteri kapuban is állomásozott egy csoportjuk. Hosszú kocsisor volt. Szerencsénk volt őket közelebbről is megismerni. Bár ezt az ismeretséget boldogan elengedtük volna mindannyian... Tolmácsot kerestek, de nem találtak: valaki anyuért jött, mert tudták, hogy több nyelven beszél és németből is perfekt. Anyu szívességét csokoládéval viszonozták (akkor még nem sejtettük, hogy milyen nagy árat fogunk fizetni érte). Rövidesen megkezdődtek a megaláztatások. Behozták a sárga csillag rendszert. Ezt a 10 cm átmérőjű sárga anyagból készült hatágú csillagot kellett jól láthatóan a kabátunkon elhelyezni: ennek az lett a következménye, hogy ha az utcán régi jó ismerősökkel találkoztunk, azok igyekeztek fejüket elfordítani. Hiszen olyan „bűnt”, mint a miénk, nem lehet megbocsájtani; talán ha embert öltünk volna, akkor sem lettünk volna bú'nösebbek annál, mint hogy zsidó vallást mondhattuk magunkénak! Egyik napon legkedvesebb barátnőmmel találkoztam az Erzsébet téren; nagyon megörültem, amikor megláttam, hiszen 4 é- vig egy osztályba jártunk, nagyon szerettük egymást. Később, amikor férjhez ment, sokat voltam nála. Volt amikor nála aludtam, mert férje éjszaka dolgozott és félt egyedül, mert kisbabát várt. Örömöm hamar elpárolgott: ahogy barátnőm szeme megpillantotta a kabátomon lévő csillagot, önkéntelenül szétnézett, hogy ki lát minket együtt, majd zavartan, de gyorsan magamra hagyott. Úgy éreztem, egy tőrt döftek belém. Hát ennyit ér az igazi barátság? Egy 10 cm átmérőjű csillag ilyen hatalmas erővel rendelkezik?! Hosszú, több éves barátságot percek alatt összerombol?! Ekkor elhatároztam, Sz. Manci esetén okulva, elkerülöm a jövőben keresztény jó ismerőseimet, hogy megkíméljem magam ilyen kínos esetektől. 2
