Lázár Olga: Életem szörnyű naplója (Miskolc, 1987)

bit boldogan együtt fogjuk tölteni és a legközelebbi még szomorúbb volt, hiszen azt sem tudjuk egymásról, hogy hol vagyunk. Apukám születésnapján is rengeteget sírtunk, és kértük a jóistent, hogy segítse meg családunkat e nehéz idők átvészelésében. Elfelejtkeztem megemlékezni a mosdóról Allendorfban. Míg Birke- nauban ünnepszámba ment a mosakodás, itt naponta öt-hatszor végigmosdottam és végre hetente fürödtünk. Kaptunk törölközőt és a törölközésre nem az ingünket kellett használni: amit idejövetelünkkor kaptunk, flanellból volt, így még melegített is.

Ma éppen péntek lévén, az eső is esik. Ezek a péntek esték az otthoni szép péntek estéket juttatják eszünkbe, amikor még gyertyagyújtással fogadtuk és szenteltük meg a szombat jövetelét. Az ilyen esték és ráadásul az eső oly mély letargiába süly- lyeszt, hogy azt hiszem, hogy nem bírom tovább. Most is itt fekszem az ágyban betegen és nem szégyellem magam, hogy hullnak a könnyeim, szinte versenyezve a kinti esőcseppekkel. Nem élet ez így drága jó anyukám! Rád gondolok, te hogy szoktál ápolni, ha beteg voltam, és most itt fekszem tizedmagammal és olyan egyedül érzem magam.

Rózsi szegény éjszakára van beosztva a gyárba helyettesíteni, így ő most alszik, Olgiék pedig kivonultak dolgozni. Én nem is tudom mi lenne velem egyedül. Bizony főleg Olginak nagy megerőltetésébe kerül üyen hangulat után életet önteni belém (pedig ő jóval fiatalabb).

Hála a teremtőnek, Hédi fölgyógyult és ismét én folytattam a naplóm. Ez a baleset, ami Hédivel történt, egy életen át nyomot fog hagyni életemben.

A Falkenhau cég külső kommandójába voltunk beosztva. Értelmetlen munka. Hegyet raktunk át egyik helyről a másikra, csak éppen, hogy kínozzanak bennünket. Közben az eső szakadt, ahogy csak bírt. Talán még az ég is siratott minket. Reggeltől es25