Bodnár Tamás: Szádeczky Károly első világháborús naplója. Egy miskolci honvéd visszaemlékezései (Miskolc, 2017)

A napló átirata - Román fronton

Éppen ma van 17 hónapja, hogy a harctéren vagyok.

Szabadságosok megjöttek nyolcán, de még mindig tízen voltak előttem, így csak két nap múlva mehetek, ha az Isten segít. Már a hó is leesett, rém hideg volt, de fa volt elég, mert erdős volt a hegy. így éjjel-nappal tüzeltünk.

Estére szolgálatba mentem nyolc emberrel. Talán egy óra lehetett, kissé sötét volt, láttam, hogy vagy hatan egy nagy fát szánkán húznak, de nem magyarul beszéltek. Mi lehúzódtunk a hóra, hát látjuk, hogy románok. Igaz, meg is ijedtünk, és lőni sem mertünk, mert nem tudtam, hogy merre járnak. így lassan mikor virradt visszahúzódtunk a mi állásunk felé, én és embereim igen át voltunk fázva és ázva. A megmaradt három deciliter rumot mind megittam, amitől rém berúgtam.

Itt nagyon kis állásunk volt úgy, hogy alig fértünk hárman belé.

Főhadnagyom hívat, „Szádeczky szakaszvezető holnap szabadságra megy 14 napra”. Nagy öröm volt, még éhes sem voltam, habár „darizott a flamó”54 (azaz éhesség) bakanyelven mondva. Gyalog a stellungtól 57 kilométer volt a vonatállomás, Bereck. Aznap estétől másnap este 9-ig gyalog. Út közben Sanyihoz bementem melegedni, és ő megpakolta a hátizsákomat sült krumplival, ami igen finom volt, mert hisz meleg is volt. Estére odaérve az állomásra én és a többi katonák beleültünk a kocsiba, de aludni nem tudtunk, mert olyan hideg volt, hogy az ablakokon ujjnyi vastagságúak voltak a jégcsapok. Mi a lábunkat [felmelegítendő] a padlón ugrálásba fogtunk. Reggel úgy hat óra lehetett a vonat indulása előtt, [mikor] valaki kiabál: Szádeczky Karcsi, Szádeczky! Kinézek, hát látom, hogy Teleky Sándor, jön 6 is szabadságra. Megvolt az öröm, így jöttünk mi együtt haza.

54 Korabeli tolvajnyelven annyi, mint „kunyerált a^éhség” a^a^éhesnek lenni. Stjrmay 1924.

35