Kende Tamás: Az intézményes forradalom. Adatok a kommunista párt kulturális és társadalmi történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1945-1956 (Miskolc-Budapest, 2014)

A szervezettség legfelső foka (Adatok a kommunista párttagság kérdéséhez)

A kutatás első szakaszában azt vizsgáltuk, hogy kik és hányán voltak a kommunista párt tagjai 1945 és 1948 nyara, a két munkáspárt egyesítési kongresszusa előtt. A brechti kérdést némiképp parafrazálva azt járjuk körbe, hogy kik és hányán voltak „a párt” a megyékben 1945 és 1948 tava­sza között és miként nyilvánult meg — Sztálin szavailval — a pártnak nyúj­tott anyagi segítségben: a tagdíjfizetésben a többszázerenyi új kommunista párttag formális viszonya magához a kommunista párthoz, annak politiká­jához és „a kommunizmushoz”. A párttagságnak a párthoz, a pártpoliti­kához, ideológiájához fűződő viszonyára vonatkozóan leggyakrabban csak utólag felvett és sztereotip adatokat szerezhettünk ezidáig, legyen szó „tanúságtevők” visszaemlékezéseiről jeles évfordulók alkalmából az állam­szocializmus idejéből vagy az oral history interjúkról napjainkból. Mindkét esetben utólagos önigazolásokkal és értékelésekkel van dolgunk, melyek­ben az adatközlők elsősorban az adatfelvétel korszkának általános szelle­mére és kulturális-politikai elvárásaira reflektálnak. Ezért is igyekeztem a tárgyalt korszakban felvett, a lehető legértékmentesebb források alapján körüljárni a párttagságnak a párthoz való viszonyának kérdését, elsősorban kvantitatív források alapján. A kommunista párttagság létszámának meghatározására korszakunk­ban, a legjobban feldolgozott és a leggyakrabban használt forrástípusból, a Központi Vezetőség Szervezési Osztálya és annak Tagnyilvántartási Alosztálya kimutatásaiból szerezhetünk adatokat. Ezek szerint 1945—1948 között az MKP taglétszámára vonatkozólag az alábbi számok az elfogadottak álfában: A taglétszám alakulása a felszabadulástól a% egyesülésig54 1945 év elején 30.000 1945 év közepén 200.000 1945 év végén 500.000 1946 év közepén 620.000 1946 év végén 670.000 1947 év közepén 750.000 1947 év végén 850.000 1948 május hó 885.000 Ezek az országos összesítő adatok jelennek meg a vonatkozó szakiro­dalomban is. Az adatok némiképp kerekítve kerültek be a párttörténet- 54 54 PTIA 274-16/45. őe. 15. p. 29

Next

/
Thumbnails
Contents