Kende Tamás: Az intézményes forradalom. Adatok a kommunista párt kulturális és társadalmi történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1945-1956 (Miskolc-Budapest, 2014)
Az intézményes forradalom intézményének élete. Pártélet az ötvenes években
ten való tartásával oldották meg a megyében. Ezt rossz gyakorlatnak értékelte a pártközpont.416 A párttagság változásáról szóló augusztusi jelentés — több hónap után először — foglalkozik a parasztok viszonyával a párthoz. A kilépések és kizárások kapcsán említi az irat azt a jelenséget, melyet több járásból is jeleztek a megyebizottságnak, mely szerint egyéni parasztok azzal adják vissza a tagkönyvüket, hogy nekik ugyanannyit kell beszolgáltatniuk, mint a pár- tonkívülieknek. Mint a jelentés fogalmazott: „Több helyen úgy gondolják, hogy a párttagnak kedvezmény jár a beszolgáltatásnál vagy még élő fát is szabad neki kivágni és a Párt védje meg, ha bajban van.”417 Az augusztusi pártépítés számai további csökkenést mutattak. Ekkor már csak 192 tagot és 64 tagjelöltet vettek fel a megye területén. A megye nyolc járásában egyáltalán nem vettek fel téesz tagokat, kilencben 7 holdnál kisebb földön gazdálkodó egyéni parasztot, középparasztot pedig mindössze egyet vettek fel a tárgyhónapban. A műszaki értelmiséget Diósgyőr kivételével „bojkot- tálták” a megye üzemi pártszervezetei.418 Az augusztus 12.-Í ledorongolás a pártközpontból megtette a hatását. Szeptember és október hónapokban jelentősen megnőtt az új tagok és tagjelöltek száma (334-316; 125-113). A tagjelöltek között a munkások aránya ismét meghaladta az 50%-ot. Büszkén jelentette a megyebizottság, hogy a tag- és tagjelölt felvétek munka állandóbbá és rendszeresebbé vált és javult a felvettek szociáhs összetétele is. Különösen az építőiparból vettek fel nagy számban párttagokat és tagjelölteket. A parasztok között végzett pártszervező munkáról a jelentés egyetlen szót sem említett.419 Ennek minden valószínűség szerint az is oka volt, hogy az állampártban egyre inkább a totaktásra törő ákamiság került felülre. Az „új típusú, öntudatos, szociaksta emberek” kinevelésének programjának végrehajtása - legalábbis a magyar falun — halasztást szenvedett. Ahogy halasztást szenvedett — ekkor persze még nem tudható módon — mindörökre a társadalmi forradalom: a munka és a dolgozók felszabadítása, emancipációja. 416 MDP KV Párt és Tömegszervezeti Osztálya levele Harmati Sándor borsodi titkárnak 1952. augusztus 12-én. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. f. 2. cs. 153. őe. 417 Jelentés. Borsod - Abaúj Zemplén megye változás jelentéséről. Miskolc, 1952. szeptember 4. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 418 Jelentés. Borsod — Abaúj — Zemplén megye augusztus havi tag és tagj. felvételi munkájáról. Miskolc, 1952. szeptember 4. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 419 Jelentés. A P.B. 1952. április 10.-i határozatának végrehajtásáról. Miskolc, 1952. november 20. MNL. B.-A.-Z. m. Lt. XXXV. 69. 2/153. őe. 198