Kende Tamás: Az intézményes forradalom. Adatok a kommunista párt kulturális és társadalmi történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1945-1956 (Miskolc-Budapest, 2014)
Az intézményes forradalom intézményének élete. Pártélet az ötvenes években
herének elején — az alacsonyabb szintű és különösen zavaros státuszú párt- szervezeteknél, alapszervezeteknél nagy tömegben pusztultak el. Főleg a falusi pártalapszervezetek, illetve a falusi üzemi pártszervezetek (téeszek, gépállomások alapszervezeteinek) iratai meglehetősen hiányosan maradtak fenn. A fennmaradt iratokat produkáló pártszervezetek — legyenek azok településiek vagy épp üzemiek — között is jelentős mennyiségi és „minőségi” különbségek voltak a pártélet dokumentálása szempontjából. Vannak olyan alapszervezetek, ahonnan szinte semmilyen értékelhető nyommal nem rendelkezünk az „ötvenes évek” helyi pártéletére vonatkozóan - az MDP helyi megalakulásáról tudósító formajelentésen túl — megint más alapszervezetekről egy-két semmitmondó jegyzőkönyv fennmaradt, míg más alapszervezetek jelentős iratmennyiséget produkáltak és hagytak ránk. A fennmaradt iratok nagyrészt alapszervezeti taggyűlések, vezetőségválasztó taggyűlések jegyzőkönyvei teszik ki. Alig-alig találni tudósítást pártnapokról, ahogy elvétve fordul elő, hogy a helyi pártéletről külső látogató - járási, megyei pártmunkás - tesz jelentést. Az elszórt dokumentumok túlnyomó többsége formalizált rutinjelentés a szezonális és/vagy kampányjellegű pártélettől, annak napirendjéről. Időnként találhatunk közöttük olyan fel- és megjegyzéseket, melyek kilépnek a formalizált rutin sablonjából és a helyi párttagok világáról, esteméiről — még ha akaratlanul is — beszámolnak. A pártélet, a pártmunka fogalma az ötvenes években nehezen definiálható. A hatalomban berendezkedett állampárt esetében a mozgalmi, civil (valódi párt-) funkciók fokozatosan eltűntek. Állami, gazdasági, országos, nemzetgazdasági ügyek, kampányok transzmissziós ágenseivé váltak a pártszervezetek. Egy beszédes, 1954. augusztusi borsodi jelentés megfogalmazásával illusztrálhatjuk a leginkább a pártélet, a pártmunka dialektikus átalakulását korszakunkban: „Pártbizottságaink döntő többsége tehát nem látja azt, hogy a tag- és tagjelölt felvétel egy fontos kérdés, melyet bármilyen munka közben is állandóan vinni kell. Hiszen ha jó pártonkívüli dolgozókkal erősítsük alapszervezeteinket és ezekkel a felvett tagjelöltekkel helyesen foglalkozunk, ott meg fog javulni az erősebb alapszervezetek által minden más gazdasági és politikai munka is. Tehát ezeken keresztül emelkedni fog a termelés is.”356 Az állampárt középvezetésének e jellegzetes megnyilvánulása híven mutatja, hogy a pártmunka, a pártélet-pártépítés, maga a Pártpolitika nem a munka és a munkások 356 MNL. MÓL. 276. 88. 951. őe. 402. 175
