Kende Tamás: Az intézményes forradalom. Adatok a kommunista párt kulturális és társadalmi történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1945-1956 (Miskolc-Budapest, 2014)
"A Nagy Terv"
)yA Nagy Terv” Az „összeesküvés-elméleti” szemlélet forrása a hidegháború korának historiográfiája. Érdekes, miként fogalmazott akkor Fejtő Ferenc: „Ha az 1952-es állapotok felől tekintünk vissza, akkor a kelet-európai országok fejlődése úgy jelenik meg előttünk, mint a Kreml stratégiai tervének fokozatos megvalósítása, amelyet a különböző országok kommunista pártjai hajtottak végre. Ez a terv (...) a háború végétől kezdve előirányozta az összes kelet-európai ország fokozatos beépítését a Szovjetunió gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális rendszerébe.23„A Nagy Terv” a hidegháború korában evidenciának tűnt. A kétpólusúnak tűnő világ egyik pólusa terjeszkedésének „szovjet szabványának” leírása eszköze volt az. Fejtő egy amerikai kortársa 1848 —1948 között írta meg a Nagy Terv eszméjének és gyakorlatának világtörténetét.24 A kommunistáknak, mint olyanoknak a szerző szerint a legfontosabb, történetileg legtanulságosabb tulajdonságuk 23 Fejtő Ferenc: A népi demokráciák története, (ford.: Endreffy Zoltán) Magvető — Magyar Füzetek, Budapest, Párizs, 1991, 79. p. Még egyszer: a „nagy terv az 1952-es állapotok felől nézvést kétségtelennek tűnt. A hidegháború elmúltával a nagy terv elmélete nem múlott el. A rendszerváltozások után közvedenül is olvashattunk „a nagy tervről” szóló gondolatokat, érveket, ld. Gáti, Charles: Füstbe ment tömb. (ford.: Zala Tamás) Századvég — Atlanti, Budapest, 1991, 16-35. pp. Újabb, az olvasó számára időnként önmaga karikatúrájának tűnő vállalkozás a Nagy Terv, sőt annak máig való továbbélésének leírására két holland történész könyve: Hamerswald, Marcel van — Klinkhammer, Michiel: Könyörtelen Messianizmus. A kommunizmus követői és áldozatai, (ford.: Döbrentey Eszter - Breuder, Andres den) Kairosz, Budapest, 2000. Igazságtalanok lennénk, ha azt állítanánk, hogy kizárólag az „üdvtörténettel kompatíbilis összeesküvés-történeteket olvashatnánk a kommunista pártok hatalomra kerüléséről. Rainer M. János egy szép dolgozatában épp az összeesküvés-elméletek és a „Nagy Tervről” szóló állítások alkalmazhatóságát kérdőjelezte meg. írásában épp arra hív fel, hogy a kelet-európai, s főként a magyar kommunista pártokat ne kizárólag egy elidegenedett és távoli hatalom ágenseinek tekintsük. Rainer M. János: A magyarországi fordulat és a szovjet politika, 1944- 1948. In: Standeisky Éva — Kozák Gyula - Pataki Gábor — Rainer M. János (szerk.): A fordulta évei. 1947-1949. Politika, képzőművészet, építészet. 1956-os Intézet, Budapest, 1998. 17-39. pp.; Maga Fejtő is finomított 1952-es nézőpontján már 1957-ben (!). A Nagy terv létét — ha nem is expressis verbis de — saját maga cáfolta meg: „Nothing justifies the contention thet, as early as 1944 or 1945, the Russians had planned to Sovietize the countries they occupied or in which they had predominant influence as a result of the relative strength of communism. (...) Only with the onset of the cold war did the Communists proclaim that the people's democracy was a specific form of the dictatorship of the proletariat whose first embodiment was the so-called Soviet democracy. Fejtő, Francois: Behind the Rape of Hungary, (trans. By Guterman, Norbert) von Rees Press, New York, 1957. 6-8. pp. 24 Possony, Stefan T.: A Century of Conflict.. Communist Techniques of World Revolution. Henry Regner Company, Chicago, 1953. 16
