A Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara 125 éve (Miskolc, 2004)
Dobrossy István: Az ipar és kereskedelem állapota, újjászerveződése a Kamara Borsod megyei területén (járásaiban) és a megyeszékhelyen 1944-1946 között - A Kereskedelmi és Iparkamara kapcsolata az ipartestületekkel
amely nagyságrendjénél fogva sem tartozhat az ipartestület hatáskörébe. A kézműipar feloldhatatlan konfliktusa a gyáriparral, természetesen nem pusztán annak a kérdése, hogy melyik mennyit adózik az államnak. A „megoldás” egyik oldalról a „Nemzeti Vállalattá” válás, a másik a „szövetkezetté” történő átalakítás lett. Most (1944-1945-ben) még úgy látják az ipartestületben, hogy a „kézműves ipar” megmaradása éppúgy nemzetgazdasági érdek, mint a „gyárszerűség” követelményeinek megállapítása. Már az 1930-as években is felvetődött, hogy a képesítéshez nem kötött tevékenységeket (pl. kereskedelem) vagy képesítéshez kell kötni, vagy valamilyen kötelező tagságú érdekérvényesítő szerv hatáskörébe kell sorolni.16 A második világháború után újra előtérbe került, hogy az összes iparüzőt az ipartestület kötelékébe kell vonni. Kivételt csak a gyárak jelentettek volna, s továbbra sem tudták (kívánták) szakképesítéshez kötni a kereskedelmet.17 A 40 képesítéshez nem kötött ipar között olvassuk a bérfavágót, a bérkocsist, a hordárt, a jegest, a mészégetőt, a homokbányászt, a tégla- és cserépgyártót, a villamos áram-fejlesztőt, a tésztagyártót, a nyakkendőkészítőt, vagy a műkő- és betonkészítőt, vagy a kávést és a zongorahangolót. Végülis a társadalmi igény olyan széles körét alakította ki a mesterségeknek, a foglalkozásoknak, amelyet nem lehetett a hagyományos szervezeti keretek közé szorítani. Az ipartársulatok őrizték a céhes kereteket, de voltak olyan tevékenységi körök, amelyek szabad érdekérvényesítők maradtak, s ezeknek lettek szabad érdek- képviseleteik. Ezt jelentették az ipartársulatok (maradványai), erre épültek az alapítványok, különféle szövetségek. Ezekhez a szabad érdekképviseletekhez közérdek fűződött, s a háború utáni útkeresésben a kereskedelmi és iparkamarák is úgy vélték, hogy fenntartásukat mindenképpen biztosítani kell. A kamarai kerület legnagyobb ipartestülete a miskolci volt, amely 10 szakmai csoportban 2 085 tagot számlált.18 Az 1944-ről szóló évi jelentésben a képesítéshez nem kötött iparokról és a „kontárok” által képviselt gyáriparról a fentieknek megfelelően foglalt állást. A Diósgyőr és Vidéke Ipartestület, valamint a Hejőcsaba és Vidéke Általános Ipartestület állapotáról hasonló adataink vannak. Mivel a miskolci Nemzeti Bizottság 1944 decemberének végén olyan határozatot hozott, hogy Miskolchoz csatolja 1945. január 1-től Diósgyőrt és Hejőcsabát, valamint (az üdülőterületnek számító, de Göröm- böly részét képező) Tapolcát, 1946. december végéig e három település ipar- testületeinek összevonásáról (összevonhatóságról) nagymennyiségű iratanyag maradt meg. Az egyesülést ekkor végérvényesen kimondták, Diósgyőr 16 A miskolci Kereskedelmi és Iparkamara fejlesztése az M. Kir. Kereskedelmi- és Közlekedésügyi miniszter úrhoz a kereskedelem képesítéshez kötése tárgyában. Miskolc, 1938. 1- 24. 17 B.-A.-Z. m. Lt. IX. 201. 5978/1947. 18 B.-A.-Z. m. Lt. IX. 201. 35.824/1945. 100
