Trefort Ágoston önéletleírása (Sátoraljaújhely, 1991

vállban eltört a kulcscsontja. Erős fáj­dalmak közt tért haza. Nehéz órák vártak rám. Anyám állapota nem akart jobbra for­dulni. A környéken 2500 ember esett a kolera áldozatává, naponta 35-40-en. A­tyám kedélye egyre rosszabbá vált, s az volt a meggyőződése, hogy sem ő, sem anyám nem fogja túlélni ezt a katasztrófát. Könnyek közt dicsérte anyám jó tulaj­donságait, engem a lehetséges veszteségre felkészített, s azt mondta, hogy mindkét szülőm halála esetén azonnal forduljak Csá­ky Petronella grófnőhöz, 13 aki neki meg­ígérte, hogy ebben az esetben fiai gyám­ságát elvállalja. Apának álmatlan éjszakái voltak a fájdalom miatt, anyámnak úgyszintén, s én éjszakákon át virrasztottam betegágyuk mellett. Július 28-án reggel kilenc óra tájban tört ki atyámon a kolera iszonyú görcsök között. Déltájban már öntudatán kívül volt, és 4 órakor már mint halott került fel Szent Mihály lovára! Anyám a szomszédos szobában feküdt, és éppen egy könnyebb napja volt: mi azt mondtuk neki, hogy apa nincs jól és ágyban kell maradnia. Délután mégis megérezte a félelmetes igazságot és egyszerre csak ezt mondta: „Ó,

Next

/
Thumbnails
Contents