Marosi Endre: XVI. századi váraink 1521-1606 (Budapest - Miskolc, 1991)

Utószó

UTÓSZÓ A XVI. századi magyarországi várépítészet első monografikus összefoglalása éppen nyolc évtizede jelent meg Szegő Pál tollából (Végváraink szervezete... 1541-1593). Alig több mint egy évtizede annak, hogy hasonló összefoglalással kísérletezett Szántó Imre (A végvári rendszer... 1541-1593). Marosi Endre az 1970-es években a Hadtörténelmi Közlemények hasábjain publikált alapvető résztanulmányok után 1984-ben, Magyarország hadtörténete I. kötetében adott összegző áttekintést (15471606). Ezúttal ennél tágabb időszak (1521-1606) feldolgozását teszi közzé. Az, hogy ez a kötet eredetileg doktori disszertációnak íródott az ELTE Régészeti Tanszékére, magyarázza a feldolgozás jellegét, terjedelmét, nézőpontját. Marosi Endre a régészetileg feltárt várak (a mai Magyarország területének erődítményei) adattárára alapozza mondanivalóját. Tény, hogy a végvári harcok időszakában leghosszabb ideig ezek a várak játszottak kulcsszerepet. Marosi Endre kutatásai a Kárpát-medence egészére kiterjedtek, úgyszólván minden jelentősebb várat és erődítményt (többszázat) bejárt, végigfényképezett, tehát ismeretei sokkal szélesebbek (beleértve a szakirodalmi tájékozottságot is), mint amit e kötet katasztere elárul. Várkutatásunk meglehetősen felemás. Bár nagy tömegű forrásanyag kiadására került sor különféle forráskiadványokban, folyóiratokban, nem utolsó sorban az 1945 előtti Hadtörténelmi Közleményekben, a forrásbázis mégis egyenetlen. A várleltárakat nagyrészt például szem érvényesen tették közzé, kizárólag a művészettörténészek szempontjaira figyelemmel (emelett sok még az ilyen típusú kiadatlan forrás). A várak fegyverzetére, az őrség elhelyezésére, a műhelyek, tárolóhelyek, külső erődítmények stb. vonatkozásában sosem törekedtek a szövegkiadásban teljességre, megelégedtek kivonatolással, vagy csak egyszerű utalással, sőt sokszor még ennyi is elmaradt. Az erődítések kataszterszerű országos összegyűjtése is várat magára. Az alföldi várkataszter kísérlete idestova két évtizede nem talált folytatóra a török kor viszonylatában, bár a noszvaji várkonferenciák egyikén ismét felvetettem ennek alapvető fontosságát. Nem ismerjük a várak nagyságát, nem vizsgálták az őrség létszámának és a várak kiterjedésének összefüggéseit. A várak értékelésében a kutatást még ma is erősen befolyásolja sok esetben a korabeli vélemények elfogultsága. Ezt csak az egyes erődítmények egészét, ill. egyes védőműveket külön-külön vizsgálva lehetne ellensúlyozni. A várak állapotáról, az őrség erősségéről, az ostromok értékeléséről annyi az egymásnak sokszor homlokegyenest ellentmondó kortársi vélekedés, hogy tetszőlegesen válogatva belőlük bármilyen tétel s annak az ellenkezője is könnyűszerrel igazolható. Az utóbbi évtizedekben a várak régészeti feltárása magyar viszonylatban számszerűleg igen jelentősnek mondható. De ha tekintetbe vesszük, hogy egyetlen befejezett várásatást sem tudunk felmutatni, s egyetlen olyan részleges feltárás sincs, amelynek teljességre törekvő közzétételére sor került volna, akkor siralmas a kép. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a várásatások zömét nem régészeti-hadtörténeti, hanem műemlékiidegenforgalmi szempontok vezérelték, s a feldolgozások is elsősorban műemléki-idegenforgalmi jellegűek, még nehezebb az összefoglaló áttekintésre vállalkozó helyzete; aki sokszor csak a Régészeti Füzetek előzetes ásatási jelentéseire támaszkodhat, ami bizony édeskevés. Romániában török kori vár régészeti feltárására alig került sor. Szlovákiában a kutatás és helyreállítás intenzívebb. Elegendő, ha ezúttal csupán Trencsén, Fülek, Pozsony, Zólyom, Szepes, Krasznahorka, Bozók nevét említjük. Jugoszláviában Belgrád (Nándorfehérvár), Bács, Dombó kutatása kiemelkedő fontosságú, de folytathatnánk tovább a sort. Nyilvánvaló, ha lehetőséget kap, Marosi Endre a teljes - történeti - Magyarország török kori várrendszerét (rendszereit) feldolgozza. Idestova negyedszázada készül erre a feladatra. Egyetemistaként Sinkovics István professzor úr szemináriumán 1967-ben a Dunántúl XVI. századi várharcait, végvári rendszerét tekintette át. Jelen sorok írója ugyanakkor Észak-Magyarország erődítményeit vette szerbe-számba. Ez a földrajzi felosztás lényegében hallgatólagosan azóta is megmaradt kettőnk között. Legújabb - német nyelvű - összefoglalása a Nyugat-Dunántúl várairól alapvető fontosságú. Jól kamatoztatta a feldolgozás során széleskörű ismereteit. Marosi Endre középiskolás korától tudatosan várkutatónak készült. Amikor előfelvételivel került egyetemre (régészet szak nem indult abban az évben, amikor érettségizett), egy évet katonáskodnia kellett. A modern hadseregben szerzett tapasztalatai hasznosnak bizonyultak számára, ha a régebbi korok hadműveleteivel, katonai viszonyaival, jellemzőivel foglalkozott.