Marosi Endre: XVI. századi váraink 1521-1606 (Budapest - Miskolc, 1991)

Utószó

Észrevette azokat a sokak által fel nem ismert rejtett katonai jellemzőket, amelyek többé kevésbé érvényesek úgyszólván minden kor hadművészetére, hadviselésére. A vár egyaránt érdekelte mint a történeti forrásokban megjelenő objektum, s mint meghatározott helyen, a maga anyagi valóságában létező építmény. A várkutatás két kulcsszakmája a történettudomány és a régészet. Az egyetemen derült ki, hogy a történeti írásbeliség kutatásának módszertana csak a levéltár szak elvégzése árán szerezhető meg. így meglévő két szakja mellé - csakúgy mint jelen sorok írója - harmadiknak a levéltár szakot választotta. Már egyetemistaként is feszélyezte a szakmák közötti elzárkózás és értetlenség. Várkutatóként egyszerre érezte magát régésznek, történésznek és a történeti segédtudományok művelőjének. Tette ezt akkor, amikor már egyetemistaként is minden - kutatónak készülő - hallgatót színvallásra késztetett az íratlan szokásjog: le kellett tenni egyetlen szak mellett a voksot. Marosi Endre erre nem volt kapható. így valahogy a három közül egyik szakmája „szűkebb körei" sem érezték igazán maguk közé tartozónak. Az, hogy közérthetően, „populárisán" ír és ad elő, az ismeretterjesztést a tudományos kutatással egyenértékű fontosságú tevékenységnek tartja, egyeseket további elzárkózásra késztetett, akik nem értik, hogyan lehet valaki egyszerre kutató, idegenvezető, általános- és középiskolai szakkörök (tudománybarát körök) szervezője. Az egyetem elvégzése után úgy tűnt, hogy számára a Hadtörténelmi Intézet sok tekintetben ideális kutatási lehetőségeket biztosít. A kötöttségektől mentes munkaidő, a gazdag könyvtár, levéltár, hatalmas térképtár csábító lehetőségeket kínált egy kezdő kutatónak. Az Árpád-kor várainak feldolgozását kezdte el, folytatva szakdolgozati témáját. Már az első évben azonban „tudománypolitikai" okokból témát kellett váltania, visszatért a török korra. Egymást követték tanulmányai, vitái. Már egyetemistaként is arra törekedett, hogy lehető teljességre törekvő anyaggyűjtés, szigorú forráskritikai számbavétel után kialakítsa saját nézőpontját, amely sokszor homlokegyenest ellentétes volt az addig elfogadott, „kamonizált" régi vagy újabb tételekkel. Nem hajolt meg sem a régibb, sem az újabb szakmai tekintélyek előtt. Tudományos meggyőződését nem rejtette véka alá, kritikája éles volt, olykor szinte kíméletlenül metsző, de sosem személyeskedő. Az évek során a barátok mellett szerzett így magának jócskán ellenfeleket (ellenségeket?) is. S ha hozzátesszük, hogy a pártirányítástól mindig mereven távoltartotta magát, akkor nem csodálhatjuk, hogy látványos hivatali karriert nem futott be. A viták ellenére azonban ma már aligha lehet kétséges, hogy Marosi Endre a jelenlegi magyarországi várkutatás egyik meghatározó egyénisége. Szeretnénk remélni, hogy megfelelő munkafeltételek mellett a következő években-évtizedekben megszületnek tollából azok a művek, amelyeket széleskörű ismeretei alapján a várkutatók kicsiny közössége annyira vár tőle. Az egri várra vakációkon nyaranta rácsodálkozó kisdiákból a várkönyveket faló gimnazista, majd ásatásról-ásatásra járó egyetemista, a várakat fáradhatatlanul járó - és turista csoportokat vezető - kutató lett. További eredményes, munkás évtizedeket kíván számára a Hungária-Európa Alapítványban is vele együttműködő jóbarát, sors- és harcostárs, CSORBA CSABA