Nováki Gyula - Sándorfi György: A történeti Borsod megye várai az őskortól a kuruc korig. Die Burgen des historischen Komitats Borsod von der Urzeit bis zur Kurutzeit (Budapest - Miskolc, 1992)
IV. Nováki Gyula: Őskori erődítmények (összefoglalás)
ségi épületre következtetnek.638 Ezt a társadalmi különbözőséget a füzesabonyi kultúra temetőinek a vizsgálata is alátámasztja, mert a sírok 5-6%-a különválik, amelyeket fegyverek, arany ékszerek jellemeznek, ellentétben a többi, szegényes súral.639 A Borsod vármegyei kis „várak" belső szerkezetének és eredeti rendeltetésének meghatározásához még további, nagyobb felületekre kiterjedő ásatásokra lenne szükség. A hatvani és a füzesabonyi kultúra erődített telepeit aránylag közel, néha 1-2 km-re találjuk egymáshoz. Ez óhatatlanul felveti a kérdést, kik ellen erődítették a telepek egy kis részét, a saját népük ellen, a szomszédos hasonló telepek ellen, vagy talán távolabbi kultúrák népeinek ellenségeskedései miatt? Ezeket a kérdéseket minden kutató felveti, de megnyugtató feleletet nem találunk és így mindhárom lehetőséggel számolhatunk. I. e. 1800-tól kezdődően a környékünkön a hatvani kultúrától északra az ottományi, majd tőle délre a füzesabonyi kultúra erődített telepeit találjuk. Utóbbi kultúra 1650-1600 körül fokozatosan elfoglalja a hatvani kultúra területét és mint Borsod megyében is láthattuk, telepeinek egy részét tovább lakja. A füzesabonyival párhuzamosan délebbre már a gyulavarsándi kultúra erődített telepeit találjuk, de északabbra egyes telepek még a hatvani kultúra keretei között élnek tovább. Az i. e. XIV. században nagy változás következik be az egész Kárpát-medencében. Nyugat felől az ún. halomsíros kultúra népe tör be és elfoglalja, megszünteti a középső bronzkori telepeket. Ekkor néptelenednek el végleg Borsod vármegye fentebb ismertetett erődített telepei is. Arra a kérdésre, hogy ez háborús pusztítással járt-e, vagy idejében elmenekültek-e a lakók, csak további ásatásokkal kereshetünk feleletet.640 KÉSŐ BRONZKOR Az őskori erődített telepek, várak második nagy korszaka Európa-szerte a késő bronzkorban kezdődik. Borsod vármegyében is ezt tapasztaljuk, hét helyen találjuk ezek impozáns maradványait. Egy kivételével, valamennyin volt már ásatás. Közülük négynél ismerünk értékelhető adatokat (Bükkaranyos-Földvár, Miskolc-Bükkszentlászló-Nagysánc, Sály-Latorvár-tető, Szilvásvárad-Töröksánc), kettőnél mindössze korhatározó leleteket eredményezett a kutatás (Cserépfalu- Mésztető, Miskolctapolca-Várhegy), egynél viszont eddig csak felszíni vizsgálódás történt (Dédestapolcsány-Verebce-tető). A kormeghatározás szempontjából azonban elegendő adatnak vagyunk a birtokában, valamennyit a Kyjatice-kultúrába sorolhatjuk. Egyedül Bükkaranyos-Földvár képviseli a késő bronzkornak egy korábbi periódusát, amennyiben a pilinyi kultúra hagyatékának tekinthetjük. Nem csak korban, de típus és méret szempontjából is élesen különböznek a korai és középső bronzkori erődített telepektől. Valamennyi nagy relatív magasságú és nagy kiterjedésű hegy tetején fekszik. A sánccal, árokkal vagy hegyperemmel körülhatárolt telepek mérete az előzőkének a sokszorosa. Hosszuk 400 és 2000 méter, területük pedig a „kisebbeknél" 1,33-16,9 ha között váltakozik, Szilvásvárad-Töröksánc azonban már 60 ha, Dédestapolcsány-Verebce-tető pedig 123 ha területet foglal magába. Szorosan alkalmazkodnak a domborzati viszonyokhoz, a sánccal, árokkal, vagy hegyperemmel meghatározható szélük a terep minden hajlatát, törésvonalát a védhetőség szempontjait maximálisan szem előtt tartva, hűen követi. Ezért méretüket és alakjukat a domborzati viszonyok erősen befolyásolták. Alaprajzi tipológiába céltalan lenne ezeket besorolni, egyedül a kiválasztott hely jellege és az azon elfoglalt terület nagysága jelenthet bizonyos tipológiát. Jellegében a hét lelőhelyünk közül hat teljesen azonos egymással, a nagyságbeli különbségek pedig elsősorban a hegy adottságaiból következnek. Csak Bükkaranyos-Földvár mutat más jelleget, amelyet a többinél kisebb relatív magasságú dombsor végén találjuk. A többiekkel ellentétben nem alkalmazkodik szorosan a domborzati viszonyokhoz, pl. a déü oldalon a többiek sémája szerint ki kellett volna kanyarodnia az oldalgerinc felé, de inkább szabályos kört igyekeztek kialakítani. Bár alapterülete nagyobb, mint a korai és középső bronzkoriaké, mégis sokkal kisebb a többi késő bronzkorinál. Védelmi berendezése is eltér a többitől, nem sánc veszi körbe, hanem árok és az ebből kitermelt föld a külső oldalára került, amit nem tekinthetünk igazi sáncnak. Bükkaranyos - Földvár tipológiai szempontból átmenetet jelent a korai és középső bronzkor, valamint a késő bronzkor erődített telepei között. Ezt támasztja alá az is, hogy a többitől eltérően a késő bronzkornak egy korábbi periódusát képviseli. A késő bronzkor az egész Kárpát-medencében, így területünkön is, az i. e. 1300 körül nyugatról betörő ún. halomsíros kultúra megjelenésével kezdődik. Észak-Magyarországon addigra már kialakult a pilinyi kultúra és ellen is tudott állni a betörő ellenségnek. A pilinyi kultúra elterjedési területe az Ipolytól keletre a 638 Bandi G. - F. Petres É. - Maráz B. 1979. 64. 639 Bona 1.1975.164. 640 Ezekkel a kérdésekkel bőven foglalkozik: Kemenczei T. 1963.177., 182.; Kalicz N. 1968.; Bona 1.1975., 1984.; Kovács T. 1977.
