Hőgye István: Zempléni históriák II. 1849-1950. Szemelvények a történelembarátok körei részére - Történelmi füzetek 2. (Budapest - Miskolc, 1989)

kebelében, sőt az ellenség hadserege a határokon betörvén a Haza szívének, a fővárosnak irányozta gyilkoló fegyverét az élet s tetterős főispán fegyvert ragadott a Haza védelmére, s fegyvert adott kezébe a kortársaknak, hogy vezérelje őket a függetlenség azon harcába, mely a vért áldozott hős fiakat egyetemesen a Haza bajnokaivá szentelte fel. A szabadságharcát az események történelmileg örökké dicsőséges hadjárattá alakították át. A Haza igénybe vette minden tettrekész fiát, mindenkinek kimutatván a tért, hol erejét a haza javára érvényesíthesse. Főispánunkat a Nemzet független kormánya a csatatértől elvonván a legnagyobbszerű küldetéssel bízta meg, hogy Hazánk érdekeit a Keleti Udvarnál a nemzetközi jogok alapján képviselje. Azonban a végzet hatalma elviharzott a hős nemzet felett, az enyészet fuvallata elsodorta azon hadsereget, mely a honszerző apáktól öröklött bajnokerőt beigazolta az elbizakodott hadtudomány, a háromszoros ellenerő s a győzelmek dicsőségét megcsodált nemzetek előtt. Szétszóródott a Nemzet s Független Kormánya, bevégeztetett minden küldetés. Főispánunk pályája is, melyet megfutott, rövid volt, mint mindenkié, de nagyszerű mint kévéseké és a pálya végleténél ott vár reá a hontalanság, mint igen sokakra! Idegen haza fogta fel őt is gyermekéül, kegyeltjeinek csak bölcsőjét hagyván emlékül. A természet örök törvényei szerint ború és derű, vihar és nyugalom örökké váltakoznak s hányszor történik, hogy a napsugarak áttörnek a vészterhes felhők jégkebelén, s pillanatra a veszély elvonulását jelzik. Hosszú évek után nekünk is volt ily pillanatunk, s kezdettünk reményleni, mint a nehéz beteg az orvos közeledtével, de a hűtlen orvos nem hozott gyógyitalt, a sugarak szivárványban tükröződtek ugyan, ámde a vész elvonulta előtt a remény e jelk*épe sem nyugtat meg s ez okozta é vagy inkább a lesújtott villám, miszerint a hitében megrendült nemzet villanyszerű ütésként érezte meg, hogy még várnia kell a jobb jövő után. Azonban, valamint az elemek hosszasan romboló haragjának egykor véget kell érnie: úgy az idők kezének súlya alatt szelídülnie kell az emberi kebel minden szenvedélyeinek is, s ily esetben mint ott a megzilált viszonyok rendezkedni, itt a természetes érzelmek szerves működésbe jönni vannak hivatva. Gyakran történik, hogy midőn ott gyümölcsöt, itt eredményt nem vártunk, mindkettővel meg vagyunk