Hőgye István: Zempléni históriák I. A honfoglalástól 1849-ig. Szemelvények a történelembarátok körei részére - Történelmi füzetek 1. (Budapest - Miskolc, 1986)

91. KOSSUTH LAJOS FŐFELÜGYELŐ JELENTÉSE A SÁTORALJAÚJHELYI KÖZÁL­LAPOTOKRÓL A KOLERA IDEJÉN, 1831-BEN Tekintetes Első Alispán Úr! Szomorú foglalatosságaim közepette kevés üdőm marad, hogy Tekinte tes Első Alispán Urat az epekórság tárgyában kirendelt, s az újhe lyi felügyelőség munkállódásairól körülményes pontossággal aláza­tosan tudósíthatnám, de e tárgyban talán mégis jobb valamit, mint semmit sem tenni, méltóztasson tehát ezen szempontból tekinteni e zen alázatos hivatalos jelentésemet, mellyel lehető haszonvétel végett szomorú tapasztalásom resultatimatumait is egyesíteni bá­torkodom . Mi a várost 12. osztályra különöztük el, s a helybeli lako­sok közül minden osztályra egy Nemes, s egy tehetősebb Polgár Co­misariust neveztünk, akik is osztályainkat egymást felváltva szü­netlen figyelmes szemmel tartván a betegeket, hogy haladék nélkül orvoslást nyerjenek, a szűkölködőket, hogy tápláltassanak, a ha­lottakat, hogy eltakar itathassanak, minékünk kirendelt Felügyelők nek, amint magunk között a munkásság tárgyát felosztottuk, beje­lentem. Hit alatt tartoznak, s mi a fáradságnak közepette lankadó erőnknek minden kitelhető tehetségével azon vagyunk, hogy minden baj, mely városunkban, s városunk határában segedelmet kíván, i­dején korán tudtunkra esvén, a mirigynek terjedését lehetőképpen gátoljuk, s boldogtalan polgártársainknak enyhülést, orvoslást, vigasztalást nyújtsunk. Az érdemnek méltó elesmerésével kell itt említenem Danielisz és Breznay Orvos Doctor Uraknak fáradhatatlan munkásságokat, akik felosztván a várost magok között, naponként házról házra látogatják a betegeket, s még egyike ezt cselekszi, a másika tárt ajtóval ül odahaza, hogy a csoportonként tódulók­nak orvosi segedelmet nyújthasson, nem mellőzhetem el, hogy Fe­kete Pál Felügyelő Colegámnak heroicus resignatioval egybenkö­tött nemeslelkűségét meg ne említsem, ki is a Cholera nyavalyá­ban senlődők részére elrendelt, s felvigyázása alá bízott korhá­zat naponként számtalan ízben meglátogatván, a halomra szaporodó betegeknek, haldoklóknak közepette forog, s pontosan felügyel,

Next

/
Thumbnails
Contents