Erdmann Gyula: Zemplén vármegye reformellenzéke 1830-1836 (Miskolc, 1989)

I. 1830-1832. A REFORMELLENZÉK KIALAKULÁSA

ben továbbfejlesztve, az operátumokat véleményező megyei bizottságokban s aztán a közgyűléseken nyilvánosság elé tárhatták, társakat toborozhattak és propagandát fejthettek ki a reformok mellett s így elősegíthették - ki-ki a maga környezetében egy-egy reformkör kialakulását. E körök feladata volt aztán az Országos Bizottság munkálatainak megyei bizottsági vitái, majd az ezt követő, az országgyűlési követutasítás körüli közgyűlési viták során az, hogy a reformok közül minél többet sikerüljön a megye nemességével elfogadtatniuk. Nehéz s kezdetben reménytelen vállalkozásnak tűnt, hiszen a megyei közgyűlések résztvevőinek zöme jó esetben a rendi függetlenségi gondolatkörben mozgó, a százados nemesi alkotmányt, mindenekelőtt a megyei autonómiát védő, de ugyanakkor a társadalmi gazdasági átalakulás sorskérdéseivel szemben érzéketlen "ellenzéki", rosszabb esetben a kormányt képviselő főispánok, ill. adminisztrátorok akaratát szolgaian teljesítő kormánypárti volt. Sok múlott a reformellenzék összetételén, súlyán, áldozatkészségén, a megye politikai adottságain (rendi-függetlenségi, vagy aulikus hagyományok stb.), országos szempontból pedig azon, hogy a reformokat igénylő megyék képesek lesznek-e a következő országgyűlésen legalább az alapvető kérdésekben közös nevezőre jutni. (Már az 1830-as országgyűlésen igényelte a gróf Károlyi György körül csoportosuló néhány reformer követ a megyék közti üzenetváltásokat, a kölcsönös tájékoztatást.) A reformerek számára - éppen a megyei bizottságok vitái idején - felbecsülhetetlen segítő társat jelentett Széchenyi "Hitel"e, talán minden idők legjobb ütemben megjelent politikai munkája. Az országos gondokkal már foglalkozókat új szempontokkal és konkrét javaslatokkal ösztönözte, a megyei nemesség jórészét pedig elsőként döbbentette rá Magyarország válság-helyzetére, a változtatás elkerülhetetlen szükségességére. Az egyre többekben tudatosuló válság-helyzet maga is a reformok útját egyengette. Kezdett világossá válni, hogy a rendi alkotmány keretei között, az úrbériség és a nemesi privilégiumok fenntartása mellett lehetet len a gazdaság - mindenekelőtt az elsődleges fontosságú mezőgazdaság - modernizálása, a termelési-pénzügyi csőd felszámolása, a fokozott élességgel jelentkező társadalmi ellentétek tompítása.