Erdmann Gyula: Zemplén vármegye reformellenzéke 1830-1836 (Miskolc, 1989)

II. AZ 1832-36-OS ORSZÁGGYŰLÉS ÉS ZEMPLÉN MEGYE - AZ ÖRÖKVÁLTSÁG KÉRDÉSE

érkezett el. Hiába érveltek az ellenzék legjobbjai azzal, hogy az incapacités a nemesi tulajdon szabadságát is sérti, a többség az 1833. szeptember 4-i országos ülésen is megbuktatta a tulajdon179 kénti megváltást. A bírhatás ügye a jogi munkálat tárgyalásokon 1 ü n is elbukott; Zemplén ott is támogatta, de hiába. A bírhatás ügyének bukása után a fő feladat az örökváltság melleti alsótáblai többség megőrzése lett. Az örökváltság még így is, a jobbágy korlátoktól mentes tulajdonjogának kimondása nélkül is a feudalizmuson belül adható legfontosabb könnyítés volt, mely perspektivikusan a jobbágy független birtokú paraszttá válásához egyengette az utat. A főrendek több ízben visszavetették a javaslatot, de végüli:,, látva a követek következetes kitartását - 1833 novemberében is több mint 30 megye volt a javaslat mel181 lett -, az újabb elutasítás terhét Bécsre hárították át. Az uralkodó környezete azonban nem vállalta az ország, s nem utolsó sorban a jobbágyok előtt a parasztvédő politika nyílt megtagadását. A törvényjavaslat 9 hónapon át hevert Bécsben, miközben a kormány alattomosan, a megyei utasítások megváltoztatásán keresztül akarta elérni, hogy az örökváltságot maguk a megyék buktassák meg. A főispánok és adminisztrátorok sorban tűntek el 1834 folyamán Pozsonyból, és megkezdődött a minden lehetséges konzervatív - aulikus erőt mozgósító aknamunka. 1834. augusztus végén aztán a kormány elérkezettnek látta a pillanatot, hogy nyíltan is színre lépjen. Augusztus 30-án Pozsonyban kihirdették az úrbéri törvényjavaslatra adott királyi resolútiót, mely az örökváltság tárgyalását a jogi munkálathoz sorolta, ami az országgyűlés addigi menete után mindenki előtt világosan egyértelmű volt az elsüllyesztéssel. Zemplénben is előkészítették a talajt a buktatáshoz. A királyi válaszig ugyan Lónyayéknak sikerült az utasítást változatlanul megtartani, de szeptember 3-án fordult a helyzet. A meglepően gyorsan Újhelyre érkező resolútiót a közgyűlés rögtön napirendre tűzte s bizottságot bízott meg véleményezésével. A bizottságba sikerült Lónyaynak, Balásházynak és Nyomárkaynak bekerülni, a többség azonban a konzervatívoké volt. A kulisszák mögötti eseményekről nincs tudomásunk, így csak a tényeket tudjuk rögzíteni: a szeptember 4-i közgyűlés a bizottság javaslatait úrbéri