Oláh Tamás: Zemplén levéltára. Sátoraljaújhely (Sátoraljaújhely, 2008)
A LEVÉLTÁR IRATAINAK BEMUTATÁSA
delmek, hadvezérek, híres politikusok, egyházi főméltóságok, a tudomány és művészet jeles alakjainak levelein túl megtalálhatóak a társadalom szinte minden rétegének Zemplén vármegyéhez írott beadványai. Továbbá itt őrizzük a Mária Terézia-féle kilenc kérdőpontos úrbéri előkészítő iratanyagot és az ezt követően elkészített urbáriumokat. Kazinczy, levéltári működése alatt a Szirmay által az Acta politica-ban kialakított rendet megbontva, de a jelzeteket meghagyva egyes, általa nagy történed fontosságúnak gondolt iratokat az ún. „Autographa Hungarorum"-ba helyezett, másokat az Archivi Comitatus Zempliniensis Historicorum Tomus I—XXI. köteteibe kötött, a többi irat saját fasciculusukban maradt. Ezek után kétkötetes új mutatót készített, amelyben feltüntette, hogy melyik iratot emelte ki az Autographa-k közé, illetve melyiket kötötte be a Historicorum Tomus-okba. Itt, az országgyűlési iratokon belül (Diaetalia) található az 1595-1604 között, I. Rudolf által szentesített törvények kötete. Ebben olvashatjuk az 1604-es törvények I. Rudolf, Forgách Ferenc nyitrai püspök, magyar királyi kancellár és Tiburtius Himmelreich kancelláriai dtkár kézjegyével ellátott ereded példányát, amelynek 22. törvénycikke nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szabad vallásgyakorlásukban magukat fenyegetettnek érző protestáns rendek jelentős számban csadakoztak Bocskaihoz. A Kazinczy által készített index első kötetében ezt olvashatjuk róla: „Ez a nagy kincs elrongyolva, megszakadozva állott a maga Csomójában, s mi igen könyű vala eggyik vagy másik darabnak elveszni, még inkább elnyüvődni, beszennyeztetni. Osszekötetém őket, s most Századok múlva is a magok épségekben fognak találtatni."