Bánkúti Imre: A Rákóczi-szabadságharc dokumentumai Abaúj-Torna, Borsod, Gömör-Kishont és Zemplén megyékből 1710-1711 (Miskolc, 2005)

példát nagyob és roszszab consequentiákra az több hajdúságnak is elszély­lyedésére azon praetextus alatt, úgy hogy innen tova majd pusztán maradnak az zászlók és az companiák, mindenkit az a reménség táplálván, hogy pénzül kiválthattya és föllszabadíthattya magát az hadi kötelességtől, melly is tely­lyességgel minden intentióm és akaratom ellen való dolog. Minthogy azért törvényessen akarom ezen dolgot revideáltatni, és a végre magam elejbe citál­tattam is emiétet Berthóti Gábor uramat, kívántam kegyelmednek értésére ad­nom, mivel azt írta kegyelmed formalibus nevezett Brigadéros Urnák, hogy Berthóti Gábor uram megparancsolta volna, hogy akar melly hajdú elszökött, senki ne bántsa, mert csak egy esztendőre voltak fogadva, most már vagy pénzt, vagy az melly hellység pénzt nem ád, hajdút fog praestálni. Kihez képest ke­gyelmed ezen informatióját annak rendi szerint bizonyítsa is, hogy az törvény­ben lehessen pro authentico acceptálni, mert singulariter és törvényes úttal is akarom ezen dolgot investigáltatnom. Azon granatiros kapitányt is, az ki mondgya magát eö kegyelme által az hajdúk új ab öszveszedésében expédiai tat­nak lenni, magam eleibe hívatván pro confrontatione reali. Ebben azért kegyel­med voltaképpen való és circumstantialis tudósítását elvárom. Ezzel etc. Szentivani Mihály Umak. Csicserinek. Berthóti Gábornak. ' Talán: Csicseri András főstrázsamester. 100. Sajókeresztúr, 1710. július 28. Szentpéteri Imre Bercsényi Miklósnak: a hadsereg állapota, katonái nagy számban szöknek haza az aratásra. Eredeti. OSZK Kt Fol. Hung. 1389/16. Pag. 17-19. /Külső címzés:! Méltóságos Fő Generalis és Locumtenens Groff Székesi Bercsényi Miklós nagy Kegyelmes Uramnak ő Excellentiájának alázatossan írám. Bukói 1 mezőben. [GyűrüspecsétJ Méltóságos Fö Generalis Kegyelmes Uram. Excellentiád parancsolattya szerint én az három regiment öszveszedé­sében elégé munkálódom, Mariási uram oda alá lévén egy tiszt jöt 90 katoná­val, Rétéi János uram is tisztekel circiter 70 magával. Az losonczi, szécsényi német elmenetelivei az rosnyai is készül, az két nap megindul valamely fele. Recognitióra s maga katonái öszveszedésére Rétéi uramat ma harmadnapja elküldöttem fel. Magam regimentye is, Méltóságos Generalis, anyira meg­bomlot, az haj du városiaknak fizetések lévén, Máriási uram regimentiben ment 23 katonám sol dósnak. Mind ő Felségénél, ugy M. Eszterhás Antal urnái kiadások felöl instáltam, kit nem obtinealhatván, hogy keményen bánok vélek. Az alföldi négy compania igen az hajdú helyekre és túl az Tiszán oszlót, úgy hogy mit is alig vetethetek öszve, két compániát ez egész tavaszon

Next

/
Thumbnails
Contents