Rémiás Tibor: Miskolc 18. századi társadalma feudális kori összeírásai alapján (Miskolc, 2004)

A VÁROSLAKÓK JOGI STÁTUSA - Privilégiumokkal nem rendelkező contribuensek

ban őrizték - amikor az még fénykorát élte -, a többit pedig Balassi Zsigmond elküldte Ferdinánd királynak. Ezt a történetet annak kapcsán mondja el a történetíró, hogy sorba veszi mennyi kárt szenvedtek ezekben az években a szőlők a szeszélyes időjárás miatt: az előző esztendő májusának első hetében például Miskolcon szokatlan hideg és erős fagy pusztította el az éppen fakadó rügyeket és hajtásokat (lásd Istvánffy, XX. könyv). Egyébként a bornak az ilyesfajta közönséges volta, sajnos maga után vonja, hogy termelői visszaélnek vele. Amit ugyanis eladni nem tudnak, azt maguk isszák meg. Innen származik a helyi szólásmondás: Miskolci törvény, aki megtol tett, igya megl"

m Bél Mátyás Miskolc lakóiról szóló leírása, a városlakók sokszínűségét és többirányú rétegződését takarja. Mindez gondolkodásukban is megnyilvánult, ha csak egyetlen momentummal is megkíséreljük ennek bizonyítását. A kuruc világ és a vezérlő fejedelem nagylelkűsége lehetőséget teremtett nagyon sok jobbágynak, hogy személyére, ritkább esetben birtokaira, nemesítést kapjon. Ezzel a lehetőséggel sokan próbáltak élni a miskolci jobbágy katonák közül is, de a szabadságharc fegyverletétele után változott és alakult a jobbágyok véleménye. Még 1738 nyarán is akadtak a vármegye területén, akiknek keservesen kellett azért lakolniuk, hogy magukat kurucnak mondották, viszont voltak olyanok is, akik dicsőségnek tartották, hogy a Rákóczi-csapatok letörésében részük volt. Pl. 1735. december 12-én Gyöngyössy János miskolci lakos bizonyítványt kért Borsod vármegyétől arról, hogy a kurucok egyik zászlótartóját elfogta.

124 A porció adózás a miskolci jobbágyság nagy megkönnyebbülésére még III. Károly alatt, 1723-ban megszűnt, de „a Forspont Péter és Porció Pál" után az állandó adó sújtotta a jobbágylakosságot. Annak rendje-módja szerint a fokozatosan kialakuló állandó adó mindenre kihatot. Az adókulcsot vagy a limitátio facultatumot évente állapították meg és a szükséglethez képest emelték azt. Ez az adó igyekezett tükrözni a lakosság vagyoni helyzetét, hisz mindenki vagyoni viszonyainak arányában adózott. Pl. 1715. január 17-én Borsod vármegye ezt az adókulcsot így állapította meg a havonta adózó jobbágytömegek számára: „havonkint fizet egy személy 20 krajcárt, ökör után 10, tehén után 10, tinó után 5, igás ló után 6, ménesbeli ló után 4, juh és kecske után 1, sertés után 3, hordó bor után 20, köböl búza 2, árpa után 1, zab után 1/2, köles 1,10 font dohány 1, pipás 10 krajcárt; serfőzőnek 100 forint bérlet után egyszer s mindenkorra 6 forin123 TÓTH R, 1984. 67-69. p. Lásd még: SZABÓ B., 1955. 9-10.p. és újabban: GYULAI É. , 1995. 124 Bm. L. II. I. 1030. vagy Bm. L. BOROVSZKY-hagyaték, számozatlan iratok csomója, TÓTH Péter által kigépelt kézirat 2-3. p.