Rémiás Tibor: Miskolc 18. századi társadalma feudális kori összeírásai alapján (Miskolc, 2004)

A VÁROSLAKÓK JOGI STÁTUSA - Privilégiumokkal nem rendelkező contribuensek

S mivel a mi miskolciaink ilyen nagyban űzik a kereskedést a környékbeliekkel, s mert az idegenek is emberségesen fogadják őket: csakis ebből következhet, hogy ők is megszokták a nyájasságot, s nagyban törekednek arra, hogy vendégszeretőknek tartsák őket. Bárkit készséges lélekkel befogadnak, s nem csak mímelik a vendégszeretetet, hanem valóban segítenek is mindenben mindenkinek, semmit sem tartva szentebb dolognak annál, hogy mindazt ellenszolgáltatás nélkül tegyék. Inkább akarják ugyanis a megbecsülést, mint a pénzt s mindenüket megosztják a vendégekkel, amijük csak van. Táplálkozásuk egyébként sem nem szegényes, sem nem mértéktelen; egyfajta mértéktartó szükséglet határozza meg azt. Mindannyian magyaros ruhát hordanak, általában sötétkék színűt, az ilyet kedvelik a nők is, akik szép alakúak, nagyon bájosak és különös törekvés él bennük az erkölcsösségre - ami a szigorú és fegyelmezett életszemlélet következménye. A leányok sietnek törvényes házasságot kötni, ahogy az szokásai s a magyaroknak, de a fiatalságot nem akadályozzák a hasznos tudományok elsajátításában. Az egész várost valami megkapó és nemes dísszel ékesíti az, ami nagyon jellemző rá: a közösségi gondolkodás. Sokan laknak itt ugyanis olyanok, akik származásukra és erkölcseikre nézve egyaránt nemesek, s annak hogy még jelesebb kiváltságokra és nagyobb elismerésre tegyenek szert, csak egy akadály van: a vallásuk. Ezzel kapcsolatban azonban - amint azt ők maguk is mondják - azt tartják, hogy inkább veszítsék el sorsuk jobbra fordulásának a lehetőségét, mintsem a vallásukat. Ha a miskolciak életmódjáról beszélünk, el kell mondani, hogy bár annak alakításában szerepe van az iparűzésnek és a kereskedésnek is, legfontosabb mégis a szőlő: senki nincs közülük olyan, aki ne foglalkozna szőlőműveléssel, sőt mindenki arra törekszik, hogy valamilyen módon saját szőlőbirtokot szerezzen. Szóltunk már máshol a miskolci borról és annak termeléséről. Jófajta és nemes ez a bor, zamatára nézve sokakban hasonlít a tokajihoz. És bár korán megsavasodik, mégsem utolsó dolog a vele való kereskedés, különösen amikor a szőlő rendesen beérik. A szőlőművelés az, amiből némi bevételre szert tehetnek a lakosok: szeretik hát a szőlőt és szívesen foglalkoznak vele, bár azok gyakran az évek hosszú során terméketlenek és nem fizetnek vissza semmit, csak ami az asztalra, a mindennapi innivaló gyanánt szolgál. Ráadásul az is, ami megteremne, állandóan ki van téve az időjárás szeszélyeinek: egyszer a fagy, másszor a hőség pusztítja el. Az 1650. esztendőeseményei között említi meg Istvánffy, hogy Miskolc mezővárosára ötjókora, emberfej nagyságú, fémes-sárga színű, nagy súlyú és kénszagú kő hullott, úgy, hogy a tiszta égboltot váratlanul villámlás, mennydörgés és félelmetes széllökések zavarták meg, majd egy pillanat alatt minden elcsendesedett. E kövek közül az egyiket a diósgyőri vár-