Rémiás Tibor: Miskolc 18. századi társadalma feudális kori összeírásai alapján (Miskolc, 2004)

A VÁROSLAKÓK JOGI STÁTUSA - Privilégiumokkal nem rendelkező contribuensek

Arra, hogy a város többségét kitevő contribuens lakosság hétköznapjait mivel töltötte, átfogó képet nyújtó forrásként használható, a már többször idézett, Bél Mátyás városleírásának részlete. Álljon itt, tehát városleírása. „Miskolc város lakosainak többsége a szőlő- ésföldművelésből, továbbá a táplálkozásra és öltözködésre megkívántató dolgokkal való kereskedésből él Elég sokan űzik ugyan az ipart is, de ezeknek nincs elegendő munká­juk, s csak az segíthet rajtuk, ha a környező városokban tartani szokott vá­sárokat látogatják. Ilyenek elsősorban a szűrt és más parasztruhát készítő szabók - a szűrszabók -, akik otthon csinálják meg a ruhákat, aztán a vá­sárok idején elviszik a mezővárosokba és a szabad királyi városokba, s az­által nyerik el munkájuk jutalmát, hogy ott eladják. Ezt teszik a vargák, a csizmadiák és mások is. Vannak olyanok is, akik az állatokkal, ruhafélék­kel és egyéb javakkal való kereskedéssel próbálnak javítani szűkös otthoni lehetőségeiken: közéjük soroljuk azokat, akik a sóval, mézzel, hájjal, sza­lonnával, gyümölccsel, kenyérrel, fűszerszámokkal és más efféle dolgokkal való kereskedésből élnek. Egyébként a kenyér, amit itt sütnek, messze föl­dön híre, mert illatára és küllemére nézve valóban kiváló. Szépen megkel ugyanis a kovásztól, amivel dagasztják, belseje foszlós és hófehér. - A mis­kolciak szerényebb mértékben ugyan, de városukban is űzik a kereskedést, részint a napi piacokon, de még inkább a heti és az évi vásárokon. Az utób­biak Szent Lukács, Sámuel és Julianna napjára esnek, az előbbieket pedig szerdán és szombaton tartják. Ezeket a vásárokat a szomszéd helységek la­kosai igen nagy számban keresik fel. Az évi vásárokra a határnapjuk előt­ti első vagy második napon legfőképpen marhákat és lovakat hajtanak fel, de akkora tömegben, hogy a csordákat látni, de végüket nem s az állatok számát sem tudni. Csodálva bámulja az ember a lovakat: ahogy özönlenek s amilyen büszkén lépkednek magasra emelt fejjel és kecses nyakkal, nagy, jól táplált és hosszú testük, széles szügyük és hátuk, erős és izmos comb­jaik, hosszú és nyúlánk lábaik, kerek patáik az utánuk való vágyakozásba ragadják a kereskedőket. De nem kevésbé bámulatra méltóak a szép szar­vasmarhák és az ökrök: testük hatalmas, tagjaik vastagok és erőteljesek, szarvuk hajlott és színük fehér: nem is tudja az ember, melyiket válassza ki közülük. Mindent egybevéve: nemigen lehet eldönteni, hogy vajon a sze­met vagy lelket gyönyörködteti-e jobban a szebbnél szebb jószágoknak ez az áradata. Ami pedig a többi árut illeti: bár e vásárok nemigen bővelked­nek a különleges és ritka cikkekben, ezért elég nagy választékát mutatják be a legkülönfélébb dolgoknak, ami csak a földművelésből élő emberek táp­lálkozására és ruházkodására szolgál. Mindenekelőtt a mézzel való kereske­dés szokott itt igen nagyban menni. Erről is kapta a város a nevét: Méz­kolcsnek nevezik, azaz mézből való kulcsnak, tudniillik ahol a mézet őrzik.

Next

/
Thumbnails
Contents