Borsod-Abaúj-Zemplén megye hon- és népismerete. Tanári segédkönyv (Miskolc, 2004)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye története (Bodnárné Moldován Éva, Somorjai Lehel, Tóth Péter)

védelme érdekében a főurak újabb jelentős birtokokhoz jutottak és arra is engedélyt kaptak, hogy kővárakat építhessenek azokon. Az így létrejövő hatalmas magánuradalmak széttördelték a királyi vármegyék kereteit is, amelyek - mint láttuk — a királyi birtokokat fogták össze. E folyamat eredményeképpen jöttek létre a tartományuraságok, amelyek a XIII. század végén anarchiába taszították az országot és amelyek ellen nehéz háborúkat kellett viselnie a központi hatalmat szinte a semmiből újrateremtő Anjou-királyoknak. A főúri hatalom megerősödése nagymértékben sértette a királyi birtokokból részesülő, azokon gazdálkodó szabad rétegek, a királyi szerviensek és a várjobbágyok érdekeit. Ezek a rétegek éppen e fenyegetettség miatt szerveződtek egységes nemességé a XIII. században. Ennek az egységes köznemességnek az önkormányzati szervezete lett a nemesi vármegye, amely továbbra is megtartotta a királyi vármegye területi kereteit, illetve eszköze maradt a királyi hatalom gyakorlásának. A nemesi vármegye vezetője a királyt képviselő megyésispán (főispán) volt, aki a familiárisok közül került ki. Helyettese az alispán volt, akit kezdetben maga nevezett ki (nem is kellett feltétienül a vármegyében birtokkal rendelkeznie), később azonban a nemesség választott. A nemességet a választott szolgabírák képviselték, akiknek száma általában négy (nevük a szerviensekre utalt). A nemesi vármegye (általában egyszerre több megye) számára a nádor vagy a főispán tartott általános gyűléseket, míg a megye hatósága az alispán és a szolgabírák, illetve a szintén választott esküdtek — kéthetenként tartottak törvényszékeket, legtöbbször vásáros helyeken. Ezeken az igazságszolgáltatáson kívül a királyi parancsokat is közvetítették, de hiteleshelyi funkciókat is elláttak, azaz tanúsították a nemesség közötti ügyeket. A nemesi vármegyét az országgyűléseken ugyancsak választott követek képviselték. A nemesi vármegye körvonalai először a Dunántúlon mutatkoztak (1232-ben kelt az úgynevezett kehidai oklevél, amelyben a zalai szerviensek azt kérték a királytól, hogy engedélyezze számukra törvényszékek tartását). A megyésispán és a szolgabírák együttes hatalomgyakorlása jelenti valójában a nemesi vármegyék létrejöttét. Erre első példáink ugyancsak a Dunántúlról, az 1260-as évekből valók. Az új szervezet ezután gyorsan elterjedt az egész országban.