Borsod-Abaúj-Zemplén megye hon- és népismerete. Tanári segédkönyv (Miskolc, 2004)

Népi kultúra, népi műveltség, hagyományőrzés (Fazekas Róbert, Kovácsné Steppelfeld Erzsébet)

Az öhöm is ilyen egytál. A határból hazatérve gyorsan elkészíthető étel volt, amelyet száraztésztából, ún. gombótából készítettek. Az apróra vágott hagymát kevés zsíron lepirítottak, rádobták a gombótát, ezt is pirították. Annyi vízzel öntötték fel, hogy, éppen ellepje, aztán a kockára vágott krumplival főzték együtt, félfövéskor még egy maradék gombótát adtak hozzá. Hogy laktatóbb legyen, kenyérrel mártogatták. A talaj és éghajlati viszonyoknak köszönhetően ezen a tájon nagyon népszerűek a különböző káposztaételek. Az édes káposztát párolva, egy kis ecettel savanyítva főtt és sült húsok mellé savanyúság helyett adták, de savanyítva töltelékkel, káposztástésztának, hajdúkáposztának, korhelylevesnek is készítették. Érdemes még megemlíteni a babot, amelyre szegény helyen gyakran még rántás sem jutott, de így megfőzve sóban, vízben is ehető volt. Babból készítették a karácsonyváró böjti levest, amely sárgarépával együtt puhára főzött bab. Elkészülte előtt melegített tejjel engedték föl bőiére. Máskor malackörömmel főzték a bablevest, de készítettek belőle főzeléket, babfasirtot is. A kukoricamálé kukoricaliszt vízzel felöntve. A pépet hagyták egy kicsit erjedni, hogy jó édes legyen, majd a kemencében, tepsiben megsütötték. A málé készítés fokmérője az asszonyi ügyességnek, akinek nem édes a máléja, nem is jó gazdasszony. E szégyen elkerülése miatt terjedt el az a kegyes csalás, hogy a kukoricát tejjel leforrázták, és egy kis cukorral édesítették. Letakarva hűvös helyen állni hagyták, hogy „csipásodjék". Ezután olajozott tepsibe öntötték és forró kemencében megsütötték. A csalós málé készítése gyorsan terjedt, mert sokkal gyorsabban elkészült, mint a „klasszikus", másrészt nagyobb volt a kalóriatartalma. A paraszti étrend mindig szezonális volt, azt készítették, ami éppen termett, de a téli időszakban előkerültek a tartósított alapanyagok. A tartósítás a konyha ellátása szempontjából igen fontos. Sokféle módszert alkalmaztak. A legősibb módszer a szárítás, amikor is napon, szellős helyen, természetes módon vonták ki az élelmiszer víztartalmát. Ennek fejlettebb módja az aszalás, hiszen olyan élelmiszert is igyekeztek elraktározni, ami nyárutón érett, és nem maradt elég idő a szárítására. Az aszalás is egyfajta vízelvonás, csak sokkal gyorsabb. Az erre a célra épített aszalóépítményben tálcákon helyezték el az aszalnivalót, például szilvát, barackot, almát, stb. néhány óra alatt elpárolgott a gyümölcs leve, de cu-