Borsod-Abaúj-Zemplén megye hon- és népismerete. Tanári segédkönyv (Miskolc, 2004)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye irodalma (Kovácsné Steppelfeld Erzsébet)

példáján felbuzdulva már gyermekkorában elhatározta, hogy író lesz. Sokat fordított, verseket írt, majd érdeklődése a politikai irodalom felé fordult. Kapcsolatba lépett az országgyűlési ifjúság radikális szellemű körével és az ellenzéki politikusokkal. Kölcsey és Wesselényi kitüntető barátsággal fogadták és nagyon tehetségesnek tartották az ifjú Kazinczy Gábort, írótársai is sokat vártak tőle, 1834-től kezdődően jelentek meg írásai a Felsőmagyarországi Minervában és a Társalkodóban, majd a tekintélyes Athenaeumban. Több kísérletet tett arra, hogy folyóiratot indítson, rövid idő alatt tekintélyes számú fiatal írót tudott maga mellé állítani. A sokat ígérő vállalkozás azonban nem tudott megvalósulni. A hatóságok ugyanis felfigyeltek a radikális csoportosulásra. A lapengedélyt megvonták Kazinczytól. így „leszoríttatva az irodalom teréről, a megyei élet viharos színpadára lépett". Egyre jelentősebb szerepet vállalt Zemplén közéletében. O volt az ellenzék egyik legnépszerűbb tagja. Szónoki tehetségét különösen nagyra tartották. Hogy milyen szónoknak látta őt Petőfi, azt a „Kazinczy Gáborhoz" című vers részletéből is megtudhatjuk: „...S nem volna messze már a diadal, Ha minden harcos olyan volna, mint te, Szavával olyan fél-mindenható! Föl, föl, barátom, hangoztasd szavad, Áraszd ki lelked e lángözönét, Hogy föllobbantsd a rokon szíveket S hogy szétégesd az ellenség hadát!" „Az egy Kossuthot kivéve ő volt a század legnagyobb magyar szónoka" — írta róla a politikai szónoklat szakértője Toldy István. A forradalom alatt azonban a békepárt hangadója lett, ezzel el is vesztette népszerűségét. Világos után hadi törvényszék elé idézték, majd felmentették. A Borsod megyei Bánfalván húzódott meg és csak 1861ben lépett újra a nyilvánosság elé, az országgyűlésben élete legnagyobb hatású beszédét mondta el, de reményeiben csalatkoznia kellett és most már véglegesen visszavonult. De a bánfalvai időszak magánynak mégsem nevezhető, hiszen kastélyába valódi irodalmi szalont szervezett, így vált a Lónyay-kastély a korszak fontos kulturális találkozóhelyévé. Kis túlzással Széphalom szerepét töltötte be, élén ismét egy Kazinczyval.