Református templom és temető a miskolci Avason (Miskolc, 2003)

Előszó (Dobrossy István)

tét úgy mutatja be a szerző, hogy érzékelteti, adatokkal támasztja alá a vele egyidős, a domboldalt „birtokba vevő", de történelmi korszakonként változó kiterjedésű és külső megjelenésű temetőt, vagyis a templom temetőjét. A templom belső tere is - arra kiérdemesült személyek számára - temetkezési helyül szolgált. A templomot övező kerítésen belül csak különleges esetben temetkeztek, a templom kerítése és a temető árka közötti területet viszont folyamatosan használták, betelepítették az utókort emlékeztető sírjelek, s az idők folyamán - a rátemetések miatt rendszertelenné alakuló sírhelyek. A XIX. századot megelőzően ezért is nehéz az azonosítás, másrészt azért, mert a temetés pontos helyét nem nevezték meg. A temetés helye az „avasi sírkert", az „avasi domboldal", az „Avas" vagy az „avasi temető" volt. A parcellák, a parcellákat elválasztó utak - törvényi előírásra - a XIX. század végén alakultak ki, s ekkortól vált kötelezővé a sorokat, s ezen belül a sírhelyeket is feltüntető temetői nyilvántartás vezetése. Ennek rendszeressé válásától kezdve tehát négy-öt generációt érintően lehet azonosítani azokat a miskolci iparosokat, kereskedőket, vagyis a városlakó polgárokat, akiket ide, az avasi domboldalba temettek el. Az avasi református temetőt bemutató kötetünk közel kétezer sírhelyet, s ugyanennyi értelmező sírjelet (emlékkő, tábla, kopjafa, urnafal) regisztrál. Csaknem kétszáz olyan síremlék helyezkedik el az egyes parcellák szegélyén, amelyek többsége - koruk miatt - már nem azonosítható. Ezeket is dokumentáltuk, a még olvasható szövegeket lejegyeztük ezzel is segítve azokat, akik családjuk történetéhez innen kívánnak új adatokhoz jutni. Az itt nyugvók emlékét közel négyezer nevet tartalmazó betűrendes mutató őrzi. Ennyi nevet tudtunk azonosítani, s ez töredéke az évszázadok során ide temetetteknek. (Az avasi domb közel negyedszáz generáció nyugvóhelye, az azonosítható generációké pedig mindössze négy-öt.) Az avasi református temető városunk legrégebbi sírkertje, a kőbe vésett történelem. E kövek pusztulása, a sírfeliratok eltűnése szegényíti, halványítja több évszázados városi múltunkat. Az „Avas-rekonstrukció" részeként nemcsak kívánatos, hanem nélkülözhetetlen a porladó sírkövek megőrzése, a temető karbantartása, s nemcsak városunk lakói, hanem az idelátogatók számára is olyan kegyeleti parkká tétele, ahol adózhatunk országos hírű tudósok, művészek és politikusok, egykor volt jeles miskolci személyek emlékének. Miskolc, 2003. november 25. Dobrossy István szerkesztő S