Református templom és temető a miskolci Avason (Miskolc, 2003)

Az Avasi templom és temető XVIII. évszázada (Gyulai Éva)

objektum. A templomot kivételes helyének köszönhetően, továbbra sem sújtotta a Szinva áradása. A város legsúlyosabb XVIII. századi katasztrófája, az 1781. évi égés elemésztette a református egyház szinte teljes levéltárát, az 1843-ban bekövetkezett pusztító erejű tűzvész azonban megkímélte a templomot, pedig az utóbbi katasztrófa éppen a templomhoz közeli Papszerről indult ki. Bár a XVIII. század végén a Piachoz közel az egykori Czikó (ma Kossuth) és a Kádas (ma Paloczy) utca sarkán újabb református templomot emelnek, melyet még sokáig Újtemplomnak hívnak a miskolciak, a középkori gótikus Nagytemplom és a reneszánsz ízlésű fatornácos, a török kor vészterhes idejében épült súlyos, rendíthetetlennek tetsző harangtorony a városkép legfontosabb, szimbolikus jelentőséggel is bíró épületegyüttese marad a XVIII-XIX. században is. A templom és az Avasra felkapaszkodó temető körül már a középkorban egyházi centrum alakul ki az egyház szolgálatában álló zsellérek utcájával, a Papszerrel és a közeli iskolával, plébániával majd parókiával, s ez az egyházi városrész a rendi korszak késő századaiban is megtartotta korábbi különállását, amelyet továbbra is a sajátos joghatóság határozott meg, hiszen ellentétben a város többi telkével, az itteni házhelyek felett a református lelkész és konzisztórium rendelkezett, a Papszernek külön igazgatása, rendtartása, bírája volt. A templom külső képe csak kevéssé változott a XVIII. századi felújítások során. A legjelentősebb változást azok a bővítmények jelentették, amelyek a mai napig az intézmény szerves részét képezik: a cinterem és a ravatalozó. A templom északi és déli bejárata fölé emelt házikó alakú építményeket és funkciójukat nem tisztázza az Avasi templom lelkésze és monográfusa, szerinte a déli a cinterem, az északi pedig a ravatalozó. Míg a korábbi évszázadok szóhasználatában a cinterem a temetővel azonos (a görög-latin cimiterium = temető szóból), így nevezték Miskolcon is a templom körüli temetőt a XVII. században, az újkori református templomokban a bejárathoz ragasztott és ravatalozásra használt alacsony építményeket nevezték így, vagyis az újkorban a cinterem és a ravatalozó ugyanazt jelenti. Feltehető, hogy az egyházi jegyzőkönyv 1763. évi bejegyzésében említett és Novotny Gyula könyvében is idézett bejegyzés, mely szerint „az ócska cintermet" lebontották (ezt talán még a XVII. században emelték), és újat építettek helyette, a déli, város felőli oldal bejárati épületére vonatkozik, akárcsak az a bejegyzés 1816-ból, amelyben az egyház régi temploma „megromladozott cinteremj ének" újjáépítéséről írnak. Ekkor a templom stílusához illően neogótikus modorban építik újjá a bejáratot, s ehhez a miskolci kőfaragónál a régihez illő ablako-