Református templom és temető a miskolci Avason (Miskolc, 2003)

Az Avasi templom és temető XVIII. évszázada (Gyulai Éva)

kat {két Gothusi formájú ablakok) rendelnek, sőt kőlapokkal rakják ki padlóját is. 28 Ezt a többször is átépített épületrészt ma is cinteremnek nevezik, és minden bizonnyal sokáig használták ravatalozásra, de ezt a funkciót később, talán a XIX. század második felében, a templom északi, vagyis a temető felőli bejáratához ragasztott előtér vette át, az eredeti cinterem pedig fogadóhelyiséggé, előcsarnokká avanzsált. A harangtorony újabb harangokat kapott, 1704-ben Rákóczi adomá­nyozta egyik törött ágyúját a városnak harangöntéshez, s később többször is újraöntötték a miskolci harangokat A templom belső berendezése to­vábbra is igen puritán volt, 1752-ben új padokat készítettek. XV11I. szá­zadi a korábbi kőszószék fölé helyezett festett pelikánnal díszített szósz­ék-korona vagy hangvető is. Miután 1768-ban újrazsindelyezték a hatal­mas épületet, a század végén belülről is megújították, 1778-ban a régi síkmennyezet helyett - ugyancsak fából - újat építettek és kékre festették, sőt díszítéssel is ellátták. 29 A templom belső képét leginkább a XVIII. században ácsolt karzatok határozták meg, ezeket az épület ablaktalan, déli falához ragasztották. A karzatok növelték a templom befogadóképes­ségét, építésüket önkéntes felajánlásból valósította meg a gyülekezet, egyes részek ácsolását a miskolci céhek fizették. Középkori hagyomány volt a templom és a céhek kapcsolata, itt őrizték a testületek zászlait is. Kisebb átalakításra a leomlott torony helyén, melyet csonkatorony­nak neveztek, is sor került. Itt már régtől leválasztottak egy helyiséget, amely az egyházi irattár őrzésére szolgált. Ezt a dohos ablaktalan kamrát 1781-ben ablakkal látták el és pár lépcsőt építettek bele, hogy az iratok­hoz jobban hozzáférjenek. A harangtorony is megújul, sisakját teljesen lebontják és újjáépítik. Új óraszerkezetet is beszerelnek. A templom újabb restaurálására már a reformkorban kerül sor, mégpedig egy kataszt­rofális esemény miatt. 1834. október 15-én kisebb földrengés rázta meg a várost, s az épület keleti fala súlyosan megrepedt, de a kárt helyrehoz­ták. 30 Orgonát csak a XIX. század végén, 1896-ban szerelnek be az Avasi templomba, míg a Kádas utcai Újtemplomban már 1822-től orgonaszó 31 kíséri az istentiszteleti énekeket.' A templom a XVIII. században is megmaradt a miskolci elit temet­kezőhelyének, a Szepessy és Dőry család több tagjának koporsóját he­lyezték el a kriptában. Az 1746-ban elhunyt Szepessy Jánosnak, Rákóczi főpostamesterének latin epitáfiumos sírköve is fennmaradt a templomban. 28 NOVOTNY Gy. 1982. 67-69. 29 DIENES D. 2000. 853-854. 30 NOVOTNY Gy. 1982. 32-33. 31 DIENES D. 1999. 74.

Next

/
Thumbnails
Contents