Református templom és temető a miskolci Avason (Miskolc, 2003)

Az Avasi templom és temető XVIII. évszázada (Gyulai Éva)

hetően berendezése is a tűz martaléka lett. így az új vallás szertartásai megkövetelte egyszerűséghez feltehetően nem is kellett az oltárokat és a templom egyéb díszeit eltávolítani, mert ezeket már elhamvasztották a lángok. Miskolcnak ismét csak egy temploma lett, a város református hívei mind az Avasi templomba jártak. 16 A miskolci templomok felgyúj­tásáról (arserunt nitidissima templa Tonantis = égtek a Mennydörg ő Isten fénylő templomai) Miskolci Csulyak István - 1612 és 1614 között mis­kolci református lelkész - is megemlékezik apja sírversében, aki éppen a katasztrófa idején, 1544-ben született Miskolcon. 17 A gótikus boltozat helyett minden bizonnyal egyszerűbb síkmennye­zetet emeltek a kiégett templomfalak fölé, s az összedőlt tornyot is igen hamar pótolta - saját erejéből - a mezőváros közönsége. 1926-ban került elő a különálló torony Avas felőli bejáratán az a kőtábla, amelynek fel­irata szerint a torony 1557-ben épült Balassa Zsigmond zálogbirtokos főúr földesurasága, Gombos Pál bírósága és Szíjgyártó Máté egyházfisá­ga idején. 18 A tornyát vesztett templom és az új torony széles, monumen­tális, tömbszerű kiképzésével, apró, erődöt idéző ablakaival, inkább egy vártorony vagy bástya formáját mutatta, mint egy harangtoronyét, s így a régi, gótikus, égbe szökő sziluett helyett a kor bizonytalanabb politikai viszonyait tükrözte. A harangtorony stílusában a terjedő reneszánsz ízlés­világát követte, különösen a tetőzet alatti fából ácsolt íves nyílásokkal megszakított körfolyosó mutat rokonságot a korabeli reneszánsz épüle­tekkel. A toronyban óra is működött, melyet jól láthatott mindenki a vá­rosból. A templom város felőli bejáratára 1622-ben óriási, művészien kovácsolt díszes vaskaput helyeztek, amely máig is őrzi a korabeli ko­vácsmesterség magas nívójának emlékét. A templomot és tornyot fazsindely fedte, 1652-ben újrazsindelyezték a tornyot, 1668-ban pedig „renováltatott a torony kőlábaival edgyütt". 19 A templomot és a körülötte lévő temetőt deszkából épített palánkkal, ke­rítéssel kerítették körbe a törökök és a rendi küzdelmek seregeinek esetle­ges támadása ellen. A református istentiszteletek legfontosabb aktusa, az igehirdetés, a szószéket tette a templom központi helyévé. 1662-ben Dőry 16 MARJALAKI KISS L. 1927., NOVOTNY Gy. 1982. 26-30. GYULAI É. 1998. 148., 163-169. 17 GYULAI É. 2001. 228. 18 IMPERÁNTE DOMINO MAG(nifico): S(igismundo): BAL(assa): et JUDICE PAVLO GOMBOS. AEDILE MATTHIEO ZYGARTO ANNO D(omi)ni 1557. MARJALAKI KISS L. 1927. 102. 19 MARJALAKI KISS L. 1927. 102.

Next

/
Thumbnails
Contents