Szűcs Sámuel naplói 2. 1865-1889 (Miskolc, 2003)
Nekrológok
sodmegyei Lapokban is. „Borsodvármegye és Miskólcz város levéltárai 1855-ben." „Borsod megye 1838. novemberi közgyűlése." A Borsodmegyei Lapokban: „Az ügyvédi karról és ügyvédi oklevéllel birt elhunytainkról." „Emlékjegyzetek borsodi és miskólczi elhunytakról." Az „Uram-bátyám" czimű élczlapban (II. köt. 33- sz.) „Ellenkező hatás." „A kifordított eskü forma." „Felfedezés." „Másként magyarázza." (34. sz.) „Hathatós imádság."„Ez is mentség." „Nőtisztelet." (36. sz.) „Törvényszék előtt." „Csizmadia észjárás." „Vagy-vagy." 1888. évfolyamban: A Borsod-Miskólczi Közlönyben: „Borsodi és miskólczi irodalmi adatok." (4-7, 9, 11-14, 17, 20, 23. sz. és az April 8-iki számaiban.) A Borsodmegyei Lapokban: „Egy Rákóczy okmány." (29. sz.) „Újabb emléksorok Miskólcz színészetéből." (46—49. sz.) „Miskólcz és Borsod megyei adatok hazánk 1848/9 véderejéhez." (73-82. sz.) „Borsod-Miskólczi Közlöny" Halálozás. Szűcs Sámuel, városunknak egyik legkedvesebb, mindenki által osztatlanul szeretett, nagyrabecsült polgára hirtelen elhunyt vasárnap este 71 éves korában. Ritkán ért még csapás egy családot oly képen, hogy azt az átalánosság is megérezze úgy, miként a Szűcs Sámuel halála által. Az öreg úr, még este a Casinóban olvasta a lapokat, este hazament, rágyújtott egy szivarra, s egyszerre csak összesett, egy hüdés érte a legnemesebb emberi szivet s most már a föld akut fekszik a kitűnő jó öreg úr s nemeslelkű polgár. Lapunk is méltán fájlalja a veszteséget, mert egyik leghívebb barátját, igaz jóakaróját veszti el benne. Évek óta volt ő a mi hűséges krónikásunk tisztelt olvasóink tudják, hogy mennyi sokat dolgozott ő lapunkba s hogy minő érdekes, rég elfeledett vagy nem is ismert adatokat elevenített ő fel nekünk. Nem volt nála egy igazabb keblű, apai jóindulatú tanácsadó, a ki szerette őszintén a fiatal nemzedéket, és örült, ha egyszer-másszor egy lap helyesen fogta lel s interpretálta az igazságot és a közérzületet. Gyengédségét mi sem bizonyítja úgy, miként az, hogy becses közreműködésének szóra sem érdemes némi viszont figyelmünk jeléül egy tiszteletpéldányt küldtünk neki, a mil a jó öreg úr szívesen fogadott. Most ez évben újévkor ír lapunk szerkesztőjének egy levelet, amelyben lemond a tiszteletpéldányról, mert - úgy irta - érzi, hogy ereje, s vele emékező tehetsége fogyni kezd, tehát többé rendszeresen nem dolgozhatik, ennél fogva igényt nem tarthat viszonzásra, ezentúl tehát anyagilag kívánja a lapot támogatni s előfizet, de kijelenti, hogy azért egyszer-másszor - ha meg lesz a szellemi mozgékonyságának egy kis maradványa - szivesen ír még lapunkba. A szellemi mozgékonyság megmaradt, de a halál, a könyörtelen halál nem engedte, hogy igéretét beváltsa. A nemes öreg, a ki még e nyáron könnyezve féltette szeretett sógorát: Hermann Ottó képviselőt a nagy betegsége folyama alatt, ma már ott