Szűcs Sámuel naplói 1. 1835-1864 (Miskolc, 2003)
1840. év
tanúsító beszéddel köszöné-meg. Tőle, az evangelicusok' magyarosítására, sokat várhatni. 11-én - Estve felé, kimentem a Szent Gellértre, az innéti kilátás, a' felmászás' kényelmetlenségét bőven megjutalmazza. 13- A' helvét vallást követők' egyházában, Török Pál, helybeli lelkitanító, jeles beszédét halgatám, a' kevélységről, 's annak leányairól, a' nagyravágyásról, dicsvágyról pompázásról. - Esti 6. óra tájban a' 3- Dob utszában tűz támadván oda siettem, 's a' nagy tolongás' alkalmatlanságából nékem is annyi rész jutott, hogy, feltettem magamban Pesten, gyúladáshoz többé, soha nem menni. 20-ban az ágostai vallást követők' isteni tiszteletén, megjelentem. Székács tartott hitszavallatot a' szeretetről, ez folytatása vóít, múlt alkalommal ugyan e' tárgyról kezdett beszédének, a' szónok, most azon kivételeket adá-elő, miket az emberek, a' szeretet' általános törvénye ellen tesznek. Hlyének szerinte a) a' születés, itt megcsapkodá az olly nemeseket, kik mind a' mellett is, hogy erény nélkül valók, őseik' érdemeit magokra akarják ruházni, b) életmódkülömbség, itt is vagdalkódzék, a' külömbféle életnemet gyakorlóknak, egymás elleni gyűlölséget példáknak adá-elő, illy formán: a' művész, kevélyen tekint le, az ideálok' világából, mellyben él, 's más embereket csak anyagoknak néz, a' mesterember megveti a' földművest, és a többi, pedig az életnemeknek, hivataloknak a' személy ád díszt. A' szónok, többre nézi a' kertészt, ki, dudvákat irt, mint a' tanítót, ki setétséget terjeszt, c) pénz ki, meggazdagodik, nem esmeri-meg, szegényembertársát, sok, - rokonát, 's barátját is kész volna megtagadni. A' mai világban, sok ember nem hajolna-meg Kristus előtt, ki jászolban született, csak eggy ácsnak fia volt, ki, szegénységében élt, úgy, hogy ezt monda magáról, a' madaraknak tulajdon fészkök, a' rókáknak barlangjok van, az ember fiának nincs helye, hol fejét le hajtsa. Minthogy, illy szeretetlenség uralkodik az emberek közt, tán legjobb volna, minden külömbségek; rangok' megszűntetésével, az eredeti egyszerűségre lépni vissza. Úgy de, ez képtelenség, 's lehetetlenség, mert, ha a' rangok megszűnnének, és a' vagyon felosztatnék is eggyenlően, ez eggyenlőség a' szorgalom minőségéhez képest, és más módokon is változnék. Szeresse tehát, mindenki, felebarátját, bár melly rangban légyen is, szolgáljon kiki embertársának, mert mennél feljebb van valaki, annál többek szolgája, mennél többet vett valaki a' sorstól, annál több jót tartozik tenni, és a többi. 24-én e' napokban, számos katonaság gyülekezett, a' rákosi nagy szemlére. 26- án szüneti törvényszünetre, Miskólczra indultam Kerecsendi lakos Szuesik András' szekerén. Útitársak voltak, Szűcs Miklós öcsémén kívül, Oláh Jósef, Bernát Bóldi, Farkas Miklós, délre Gödöllőre értünk, az éjjet Hatvanba tölténk, Csányi István nevű embernél, mivel a' fogadóban már szállást nem kaptunk. 27- dikén Gyöngyöst megnézni nem mulatám-el, piaczán emeletes házak is vannak, derék épületek, a' Cassinó, és Szent Bertalan egyháza, két tornyával. - Ebédeltünk Kerecsenden, az éjet Kövesden töltöttük, innét 28-án déli tíz óra tájba szerencsésen Miskólczra értünk, 29-én, a' Cassinóban voltam, 's ott találám Szemere Bertalan Urat. 30-án délután voltam Bodnár Mihály sógor urék' szüretén, a' Csermőkén.