Szűcs Sámuel naplói 1. 1835-1864 (Miskolc, 2003)
1840. év
October 6-án reggel 9. órakor, Balogh János ügyvéd úrral indultam, véle e' napon Szendrőbe, másnap pedig onnan magam négy rendbeli idéző levelek' kiadása végett Gömörbe menendő. Ebédeltünk az edeléni korcsmában. Esti 5- óra tájban értünk Szendrőbe, száltunk, gróf Csáky 'Sigmond úrhoz, kinek lakhelye, az alsó várnak maradványa, a' hegy, mellyen, a' tulajdonképeni vár állott, most. már egészen puszta. 7-én a' gróf jobbágyának szekerén, 's lovain, 9- óra tájban reggel indultam, a' reám bízottakat teljesítendő. Ált mentem Szalonnán, Torna megyében, Perkupán, Színen, Petrin, Jósvafőn, Aggteleken, Hosszúszón által esti 7. órakor Pelsőczre énem, itt, a' fogadóban töltém az éjet. 8- án reggeli 6. órakor indúltam-meg, Páskaházán ált, Kun Tapolczára értem, itt, a' királyi Tábla idéző levelei közül özvegy Czibur Ádámnénak, Bartossy Máriának, és Czibur Gusztávnak szóllókat, közös szegődött szolgáló leányuk Auguszti Mária által adtam-ki. Innét Csetnekre mentem, hol Czibur Lajosnak szólló idéző levelet, szegődött inassá, Sipos Pál által adtam-ki. Csetnek, igen középszerű város, vannak néhány meglehetős épületei, a' lutheránusok' egyháza, toronnyal, régi korból való. Délbe hagyám-el Csetneket, Naprágyra menendő, Tornallya felé vevém utamat. Kövicsesen, a' templom melletti úton, egyenesen az erdőn ált Naprágyra énem, esti 6. óra tájban, hol a' korcsmába száltam. Az idéző levelet, Hamvay László Úrnak, zsellére jobbágya Kasza István által kiadtam, kevés idő múlva üzent a' megidéztetett Úr, hogy menjek hozzá szállásra szekérrel, lovakkal eggyütt, eleinte vonakodtam, azután ismételvén hivatását, - engedtem. Nálla maradtam vacsorára, 's hálásra, a' lovakat, és szekeret, a' korcsma' udvarán hagytam. 9- én a' szíves Hamvay családtól elindultam; az országútra Málé helységén ált, értem ki. Hamvay László Úr' megbízása folytán, Sajó Kazán Vadnay Lászlóné asszonyhoz bementem, kinek férje Pesten vala, gyermekei közül egyedül Bóldi volt honn, - tölök ebéd után elindulva, esti 6. órára, Miskólczra, szerencsésen haza-értem. 19-én, hajnalba, Mályi Szőllőnk' szedésére mentünk-ki. Édes Atyám honn maradt. Apostol bátyámék is, ugyan akkor szedtek. Ez évben a' jég, igen elvervén, a' termest, a' Kaczurban lett 3- puttón rossz szőllőnk, a' Halászban 13. puttonyi. Ezeket fennálló hordóban vittük-haza, az idő eggy darabig, meglehetősen viselé magát, azután hideg szél támadt, hazamenet, utunkban eső ért. Mályi szőllőnk' termése kitapostatván, adott másfél hordó bort. 21-én eső, mely miatt, a' Szent György' szüretét másnap, tudniillik 22-én kezdtükmeg, hajnalba kijövénk, ide, délután esett, de azért elvégeztük a' szedetést, - a' tenues, 23-án kitapostatván, adott hét és fél hordó bort. 27-én Csermőkét szedtük, azt elvégeztetvén, áltmentem, Bodnár Mihály sógor Urék' szüretére, a' hol tegnap is voltam. 28-án, Csermőkénk' termése pinczéknél kitapostatván, és sajtoltatván, adott hat hordó bort. «S3