Szűcs Sámuel naplói 1. 1835-1864 (Miskolc, 2003)
1860. év
November 27. Temettetett Pap József ügyvéd úr, élte' 50-dik évében ugyanakkor temettetett Büdy Móricz, mint eggy 30. éves fiatal ember, a' ki eggyike volt, azon kevés egyéneknek, kik az 1848/49-iki években annyira elhíresült kilenczedik, vagy is veres sapkás zászló aljból annyi veszély után is megmaradtak. November 29-én. temettetett Pilta Ádám Ur, a' görög nem egyesült egyház egyik előkelőbbje, élt 55. éveket. December December 5-n a' főispáni bevonulás megtörtént, még pedig, azon lelkesedéssel, melly báró Vay Lajos Ő Méltóságának, mind a' polgári életben, mind a' harcz terén tanúsított jellemét, méltán megilleti. Ő Méltóságát díszes bandérium vezérlé-be, a' város' előkelőbb útszáin, főkép' a' piaczon, számos nemzeti zászlók lengettek. Tizeneggy nehéz évek' elviharzása titán, valóban megható volt, látni, illy jelenetet, mellyet már reményleni is alig merénk, a' megyei nagy termet haladásig tőlté a' nép, felemelő volt a' zöld asztalon ott látni a' Corpus jurist azon szent könyvet, mellyben a' magyarnak nyő)lczszázadok óltai, - életrevalóságát, józan eszét tanúsító törvényei foglalvák, melly noha az 1848. előtti boldog időkben is könnyelműleg gyúnyoltatott sokak által; de reá, a' bekövetkezett több mint évtizedes csapások alatt keservesen emlékeztünk. Megdöbbenve kellett tapasztalnunk azt is, hogy, a' boldogtalan évek alatt, megyénk' előkelőiből milly sokan költöztek jobb létre, más részről mi életben maradottak, milly hálával tartozunk az Égnek, hogy az alkotmányos élet' hajnalát érni megengedé, 's megengedő azt is, hogy megyénk' büszkeségét, az országos érdemekben megőszült Nestoit Palóczy Lászlót, újra, a' zöld asztalnál láthattuk. A' főispán, a' mostani octroyaltt esküminta helyett, az 1848-diki esküjét újította-meg, 's az 1848-diki bizottmányi tagok megrostálás alá vétettek, - újakkal is pótoltattak, többen pedig, erkölcsi halottaknak nyilváníttatlak. Különösen a' császári megyetörvényszéki elnök ellen, a' legnagyobb ingerültség törvén-ki, neve, a bizottmányi tagok' sorából kitöröltetett. December 4. Megyei előleges tanácskozás, a' nagy teremben, a' jelenlévők' száma, csaknem annyi, - mint tegnap. December 5-én első alispánná Bük 'Sigmond, másodikká Szalay Antal választattak el; az alispáni hivatalok' betöltésénél olly események merűltek-fel, mellyek elmaradása óhajtandó lett volna; tudniillik a' tegnapi conferentiában, Palóczy László jelöltetett-ki. első alispánul, 's ő fel is ajánló magát; azonban lévén Bük 'Sigmondnak is számos hívei ezek őt kívánák, s tegnap ólta. annyira szeiveztetett az őt óhajtók' serege, hogy Palóczy, határozottan visszalépett, és a' vonakodó Bük 'Sigmond, a' közvéleménnyeli hosszas küzdelem után, annak csakugyan hódolt. Másod alispáni hivatalra, Mocsáry Lajos, írói érdemeiről is ismeretes hazánkfia, is kijelöltetett, de Palóczy' mellőztetésen adván okúi leköszönt. Szóval, e' nevezetes korszakban legelső lévén a' borsodi tisztújítás, az elhamarkodás' árnyoldalai, az alispáni hivatalok' betöltésénél, fájdalom igen érezhetők