Szűcs Sámuel naplói 1. 1835-1864 (Miskolc, 2003)

Bevezető

Tanulmányai meglehetősen szerteágazóak. Elsősorban a drámairo­dalomban kívánt jártasságot szerezni. Tizenhat éves korában volt először színházban. Látott műkedvelőket, hivatásos színészeket, megnézett ma már jelentéktelen darabokat, valamint klasszikussá érett műveket is. A színházi élmény számára nemcsak az illúzió és a dráma irodalmi élmé­nyét jelentette, hanem ennél sokkal többet. A magyar színház hőskora volt ez. A színház pártolása ebben a korban politikai kérdés, nemzeti ügy. A színház ebben a korban nemcsak a magyar dráma, hanem a magyar nyelv otthona is volt. A fiatal diák tehát ezért érlelte meg magában a gon­dolatot, hogy Miskolcon lehetőleg minden színdarabot megtekintsen. Elhatározását meg is valósította, ezenkívül azonban nemcsak Miskolcon, hanem utazásai alkalmával, ahol egyáltalán színjátszás folyt, mindenütt igyekezett valamilyen drámát megtekinteni. Elete során igen gazdag, s magas szintű drámai ismeretre, színi kultúrára tett szert. 12 Tanulmányai közé sok minden más tartozott. Tanult nyelveket, megpróbált zongorát is tanulni, kísérletezett a rajztanulással, s amint naplójából kiderül, nem sok sikerrel. Igazi műfaja, érdeklődésének központja tulajdonképpen naplója s a históriaírás volt. Hivatali pályája sohasem ívelt meredeken felfelé. Szerénysége, említett félszegsége a magas hivatali posztoktól mindig távol tartotta. Országgyűlési gyakorlatot, mint mondottuk, a neves miskolci reformpoli­tikus. Palóczy mellett folytatott. Patvarista Pesten volt, s 1841-ben tett ügyvédi vizsgát. Még ugyanebben az évben kinevezték ügyésszé, 1842­ben Borsod megye tiszteletbeli alügyésze volt. Apja halála után elvállalta a megyeszerte ismert miskolci nagybirtokos, Bük Sigmond ügyeinek vitelét. Ezt a hivatalát tulajdonképpen apjától örökölte. 1843-ban az alü­gyészi hivataláról lemondott, s elzárkózott a neki felajánlott főjegyzői állástól is, pedig ez számára igen nagy megtiszteltetést, s pályája felfelé ívelését jelenthette volna. 1845-ben táblabírói állást vállalt. Amit 1843-ban nem fogadott el, annak egy második helyettesi változatát 1848-ban elvál­lalta. Helyettesítette az aljegyzőt, mert az táborba vonult a miskolci veres­szalagosokkal. A szabadságharc bukása véglegesen elkeserítette. Minden hivataláról lemondott. 1850-ben felkérik, hogy legyen városi tanácsnok. Politikai meggyőződése miatt azonban az önkényuralmi rendszert sem­miféle formában sem kívánta szolgálni. Ezután birtokaiból élt, csak öt esz­tendő múlva, 1855-ben hajlandó az osztrák törvényekből vizsgázni, s ugyanekkor az előírásnak megfelelően újból ügyvédi vizsgát tett. Egy jó darabig magánügyvédi praxist folytatott. 1864-ben a Magyar Földhitel­intézet Borsod megyei bizottmányának lett jegyzőjévé. 1869-ben, tehát csak a kiegyezés után, lett állami hivatalnok. November 11-én megyei 12. Színházi élményeit illetően vö. Kilián: 1972. a)

Next

/
Thumbnails
Contents