Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

szinten tanulmányozhatók. Ehhez egyrészt a hálózatelemzés (network analysis), és különösen a biografikus megközelítés nyújt segítséget. Levi álláspontja szerint, ha az egyéni sorosokat azért vizsgáljuk, hogy interpretáljuk azt a kapcsolatrendszert és azokat a külső kény­szereket, amelyekbe az életpálya illeszkedik, lehetővé válik a társa­dalmi normák tényleges működésének új értelmezése. 14 Míg a törté­nészek körében általánosan elfogadott, hogy bár a társadalmi normák az időben változnak, de adott pillanatban teljesen koherenssé, stabillá és átláthatóvá válnak. A normarendszerek azonban sohasem teljesen 14 Levi a Les usages de la biographie című cikkében az Annales folyóirat szer­kesztői által 1989-ben, a történetírás helyzetéről kezdeményezett vitához kapcsolód­va foglalta össze az életrajz történetírói felhasználásának leggyakoribb típusait, illet­ve az életrajzzal kapcsolatos legfontosabb elméleti - módszertani problémákat. Véle­ménye szerint a hagyományos, „faktuális" és lineárisan szerveződő életrajzok mellett négy további megközelítés jellemző. 1. A modális biográfia a prozopográfiához kötő­dik. A prozopográfia (az azonos társadalmi csoportba tartozóknak tekintett szemé­lyek életpályáinak tömeges vizsgálata) esetében az egyedi életpályáknak, biografikus adatoknak csak annyiban van jelentősége, amennyiben általános érvényük van. Mi­után a történész meghatározta a vizsgált csoport főbb szerkezeti sajátosságait, a cso­portban érvényesülő normákat, az életrajz mintegy empirikus bizonyításként illuszt­rálja a leginkább jellemzőnek tekinthető, vagyis statisztikailag leggyakoribb típuso­kat. Ehhez hasonlóan, a modális biográfiában, az egyedi életpálya csak a tipikusnak tartott formák bemutatására szolgál. Nem egy sajátos, egyedi életút rekonstrukciója a cél, hanem egy társadalmi csoport jellemzőinek megjelenítése egy életpályán ke­resztül. 2. Ebben az esetben az egyéni életpálya vizsgálata az adott történelmi kon­textus részletes rekonstruálásával párosul. Itt az életút egyedisége megmarad, és an­nak sajátosságai a kontextus tükrében válnak interpretálhatóvá. Levi szerint e meg­közelítés azon az implicit hipotézisen nyugszik, hogy egy élet nem érthető meg egyedül a saját különlegességein keresztül, az életpályának a normáktól való látszó­lagos eltéréseit vissza kell vezetni arra a történelmi kontextusra, amely azokat lehe­tővé tette. Ebben a megközelítésben azonban a kontextus legtöbbször csak mozdu­latlan, merev háttérként szolgál, pedig nemcsak a kontextus hat az életpályákra, ha­nem ez utóbbiak is befolyásolják, módosítják azt. 3. Van olyan felhasználása is a bi­ográfiáknak, ahol az előzővel ellentétesen, éppen a biográfia segít a kontextus interp­retálásában: ez esetben a kontextust nem egészében hanem a határai felől közelítik meg. Az egyes szélsőséges esetek bemutatásával annak a társadalmi horizontnak a végleteit tárják fel, amelyen belül ezek lehetővé váltak. Itt is, mint az előző típusnál, Levi kritikája a társadalmi kontextus túl merev felfogására irányul, illetve arra, hogy a szélsőség bemutatása mellett gyakran elveszik minden kapcsolat a társadalomnak a szélsőségei között elhelyezkedő részével. 4. Az interpretatív antropológia hermeneu­tikus megközelítésében az életrajzi anyag diszkurzívvá válik, és így csak interpretál­ható, de annak valódi természetét, jelentéseit feltárni nem lehet. Levi véleménye sze­rint ezzel a megközelítéssel tulajdonképpen tehát nem lehetséges biográfiát írni. A biográfia mind a négy ismertetett megközelítése azonban szerinte megválaszolatla­nul hagyja az általa legfontosabbnak tartott, fent ismertetett kérdéseket.

Next

/
Thumbnails
Contents