Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

szinten tanulmányozhatók. Ehhez egyrészt a hálózatelemzés (network analysis), és különösen a biografikus megközelítés nyújt segítséget. Levi álláspontja szerint, ha az egyéni sorosokat azért vizsgáljuk, hogy interpretáljuk azt a kapcsolatrendszert és azokat a külső kényszereket, amelyekbe az életpálya illeszkedik, lehetővé válik a társadalmi normák tényleges működésének új értelmezése.

14 Míg a történészek körében általánosan elfogadott, hogy bár a társadalmi normák az időben változnak, de adott pillanatban teljesen koherenssé, stabillá és átláthatóvá válnak. A normarendszerek azonban sohasem teljesen 14 Levi a Les usages de la biographie című cikkében az Annales folyóirat szerkesztői által 1989-ben, a történetírás helyzetéről kezdeményezett vitához kapcsolódva foglalta össze az életrajz történetírói felhasználásának leggyakoribb típusait, illetve az életrajzzal kapcsolatos legfontosabb elméleti - módszertani problémákat. Véleménye szerint a hagyományos, „faktuális" és lineárisan szerveződő életrajzok mellett négy további megközelítés jellemző. 1. A modális biográfia a prozopográfiához kötődik. A prozopográfia (az azonos társadalmi csoportba tartozóknak tekintett személyek életpályáinak tömeges vizsgálata) esetében az egyedi életpályáknak, biografikus adatoknak csak annyiban van jelentősége, amennyiben általános érvényük van. Miután a történész meghatározta a vizsgált csoport főbb szerkezeti sajátosságait, a csoportban érvényesülő normákat, az életrajz mintegy empirikus bizonyításként illusztrálja a leginkább jellemzőnek tekinthető, vagyis statisztikailag leggyakoribb típusokat. Ehhez hasonlóan, a modális biográfiában, az egyedi életpálya csak a tipikusnak tartott formák bemutatására szolgál. Nem egy sajátos, egyedi életút rekonstrukciója a cél, hanem egy társadalmi csoport jellemzőinek megjelenítése egy életpályán keresztül. 2. Ebben az esetben az egyéni életpálya vizsgálata az adott történelmi kontextus részletes rekonstruálásával párosul. Itt az életút egyedisége megmarad, és annak sajátosságai a kontextus tükrében válnak interpretálhatóvá. Levi szerint e megközelítés azon az implicit hipotézisen nyugszik, hogy egy élet nem érthető meg egyedül a saját különlegességein keresztül, az életpályának a normáktól való látszólagos eltéréseit vissza kell vezetni arra a történelmi kontextusra, amely azokat lehetővé tette. Ebben a megközelítésben azonban a kontextus legtöbbször csak mozdulatlan, merev háttérként szolgál, pedig nemcsak a kontextus hat az életpályákra, hanem ez utóbbiak is befolyásolják, módosítják azt. 3. Van olyan felhasználása is a biográfiáknak, ahol az előzővel ellentétesen, éppen a biográfia segít a kontextus interpretálásában: ez esetben a kontextust nem egészében hanem a határai felől közelítik meg. Az egyes szélsőséges esetek bemutatásával annak a társadalmi horizontnak a végleteit tárják fel, amelyen belül ezek lehetővé váltak. Itt is, mint az előző típusnál, Levi kritikája a társadalmi kontextus túl merev felfogására irányul, illetve arra, hogy a szélsőség bemutatása mellett gyakran elveszik minden kapcsolat a társadalomnak a szélsőségei között elhelyezkedő részével. 4. Az interpretatív antropológia hermeneutikus megközelítésében az életrajzi anyag diszkurzívvá válik, és így csak interpretálható, de annak valódi természetét, jelentéseit feltárni nem lehet. Levi véleménye szerint ezzel a megközelítéssel tulajdonképpen tehát nem lehetséges biográfiát írni. A biográfia mind a négy ismertetett megközelítése azonban szerinte megválaszolatlanul hagyja az általa legfontosabbnak tartott, fent ismertetett kérdéseket.