Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

lyes rruilt átírása, azonban vélelmezi az emlékezés jelenségének társkellékét, vagyis a felejtést. „A szocializmusban a múlt is politizálódik, ideologikus értelmet nyer. A magántörténetek társadalmi, azaz politikai üggyé válnak, az egyének saját történetükkel együtt a kollektív történelem részei. (...) Megszűnnek az izolált események, önmagában semminek nincs már értelme: minden az egyetlen összefüggő' történet részévé válik. Egy jómódú apa mögött a kizsákmányolás, egy proletár anya mögött az osztályharc története áll" - írja Rév István a hatalmi ideológia reprezentatív színpadairól, vagyis a bíróságokról

13

: ez tehát a koncepciós perek logikája, ez történik „fenn", ám mi van lejjebb? Hogyan jellemezhető a múlthoz való viszony a hatalom szemszögéből nem feltétlenül kriminalizált személyek esetében, egy nem annyira éles döntéshelyzetben? Úgy vélem, hétköznapi emberek esetében az emlékezet-diskurzus másik szempontja inkább érvényesnek tűnik: ez pedig nem más mint a felejtés politikája. Az önéletrajzból nyüvánvalóan „kifelejtett" elemek vagy példának okáért a sután eltorzított származás

14 jelensége, az ún. „káder-episztemológia", nem is szimplán felejtést jelent, hanem inkább a memóriából való kiűzetésként fogható fel, egy olyan rítusként, melynek során az - mondjuk most már így - „emlékező" személy megtagadja saját, ismeretelméleti értelemben vett, faktuális élettörténetét azért, hogy benne maradhasson egy zárt ideológiai rendszer által konstruált kollektív társadalomképben. Mivel a személyes életút, életpálya az egyén jelenlegi helyzetének megítélésében döntő fontosságúvá lényegült, így annak, aki a Nagy Társadalmi Játszmában benne akart maradni, olyan múltat kellett létrehoznia, mely beépíthetőnek tűnt a társadalom kollektív történelmébe, következésképpen és a szó szoros értelemben ki kellett közösítenie múltja „reakciós" elemeit. Ha az vagy aki a múltad, akkor vagy a politizált társadalom vet ki magából, vagy te veted ki magadból a múltadat: a felejtés-kiközösítésnek ezt a rítusát nevezték, Jacques Le Goff szerint, a 13. századig damnatio memoriae-nek

15

. Ahogyan a mnemotechnika az 13 Rév, i. m. 53. 14 Pl. „Munkás családból származom az apám borbély." MOL-XXIX-G-10-a3. d. [Ifj. F.J.-né önéletrajza]. A származás megjelölésének viszonylagosságát emeli ki: Dessewffy Tibor: Iskola a hegyoldalban. Bp. Új Mandátum, 1999, 90-91. 15 Le Goff, i. m. 39. és e témáról még lásd uő. Histoire et mémoire. Paris, Gallimard, 1988. különösen 130. skk. Véleményem szerint a politikai emlékezet átalakítása, az emlékezeten alapuló múlt megtagadása minden politikai rendszer- s követke-