Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

járás élén állt Zalában. Mindketten egyébként 1848 előtti pályájukat folytatták a honvédseregben eltöltött esztendő után, az egyik tb. jegyző, a másik meg főszolgabíró volt megyéjében. Kérdés viszont, hogy a kezdeti állapot mennyire bizonyult tartósnak, a vizsgált személyek megrekedtek-e az alacsony posztokon. Minthogy adattárunk az 1860as állapotokat is tartalmazza, a korszakvégi összetétel könnyen ellenőrizhető. A Bach-rendszer bukása idején a 98 volt honvédtiszt közül már 9 szolgabírót találni, vagyis az iménti példák nem szabályt erősítő kivételek, embereink előtt a vezető posztok is nyitva álltak. Önmagában ez az adat még nem cáfolja a megrekedés tételét, lássuk tehát a többiek beosztását. Eszerint 1860-ban 38 fő segédi és tollnoki posztot töltött be, 51-en viszont írnoki munkát végeztek. Az utóbbi érték ismét csak gyanút ébreszt, ezért alaposabb vizsgálatra szorul. Ha egybevetjük mintánk és a teljes járási személyzet összetételét, megállapítható, hogy a volt honvédtisztek körében némileg felülreprezentált az írnoki poszt (52 % áll szemben 38 %-kal). Tisztjeinknek ez a része tehát valóban nem emelkedett magasabb beosztásba. Vajon miért? Az okokat keresve számos körülményt mérlegeltem, s végül a megrekedést a végzettségi adatokkal sikerült összefüggésbe hozni. A 47 szolgabíró, segéd és tollnok közül 41-en, az 51 írnokból viszont mindössze hatan végezték el a jogot. Kézenfekvő a következtetés: az írnokok nem előéletükért, rebellis múltjukért szenvedtek el hátrányos megkülönböztetést, hanem alacsonyabb iskolai végzettségük miatt nem léptek elő. Általánosabban fogalmazva: a korszak tisztviselőinek előmenetelét nem politikai, hanem szakmai szempontok szabályozták. A szolgálati helyek eloszlásának vizsgálatával láthatóvá válnak a területi aránytalanságok. A legkevesebb egykori honvédtisztet a Vajdaságban alkalmazták: a 184 járási tisztviselő között mindössze 5 főt találni, ráadásul egy segéd kivételével a többiek írnokok voltak. Hasonlóan szórványos előfordulás jellemzi a pozsonyi kerületet, melynek 294 tisztviselőjéből alig kilencen viseltek korábban tiszti rangot. A térségben három olyan megyét is találni, melynek neve egyáltalán nem fordul elő a mintában szereplő szolgálati helyek között (Komárom, Lip tó, Zólyom). A kassai kerületben a 313 tisztviselő között azért nem keltett nagyobb feltűnést a 15 egykori honvédtiszt, mert valamennyiüket egyedileg, más-más szolgabíróságon alkalmazták. Több szempontból is eltérnek a magyarlakta kerületek. Egy kivételtől eltekintve itt található mintánk valamennyi szolgabírája (Nagykáta és