Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

Althann és Szentmártonkáta Bár már addig is sok konfliktussal kellett megküzdenie Althannak, mégis biztosan meglepődött azon, hogy egy protestáns egyházközség néhány tagja szembeszegült "Szent Sabina bíbornokával". De nemcsak megdöbbent, hanem nagyon gyorsan intézkedett is. 1719. március 17-én már megszületett az a királyi rendelet, ami utasította a vármegyét az ügy kivizsgálására.

11 A megye respektálta a bíboros jó kapcsolatait. A vizsgálatokat még április hónap folyamán lefolytatták, és az ítélet az év szeptemberében megszületett. Althann számára mindenképpen fontos volt, hogy a kálvinisták minél rövidebb ideig használhassák újra a templomot. Bár hivatalból a megye járt el az ügyben, a vádat a megyei ügyész emelte a közösség ellen, de a vármegye készséges magatartásából ítélve a vád valójában az egyház és Althann gondolatait tolmácsolja. A vádiratból azt tudhatjuk meg, hogy Althann püspök szerint mi történt Szentmártonkátán. Althann interpretációjára nézve leginkább a vádirat két eleme árulkodó. Az egyik az általa felhozott törvények, a másik a tumultus szó használata. A püspök a protestánsokat a vádirat szerint kétfajta, a királyi és a püspöki hatalommal szembeni engedetlenséggel vádolja. Tehát nem egyszerűen vallási problémát lát, nem azzal vádolja őket egyszerűen, hogy „eretnekek". Itt már nem csak az a baj, hogy a valamikor a katolikusok által épített templomot a protestánsok jogtalanul használják, hanem az, hogy a falusiak a királynak és a királyi hatalom egyik megjelenítőjének nem engedelmeskedtek. A vádiratban nem véletlenül hivatkoznak újra és újra arra, hogy mind Berkes András, mind Althann püspök a király rendeletével a kezében és a király parancsára jelent meg a faluban. Ezeket a rendeleteket a falusiaknak is megmutatták, nekik is tudniuk kellett róla. így azzal, hogy Berkest nem engedték be, illetve hogy később a templomajtót lezáró pecsétet, a püspöki hatalom és döntés jelképét feltörték, egyenesen az állammal, a királyi hatalommal szálltak szembe. A katolikus retorika ismert eleme a korban, hogy a protestánsok vallásgyakorlatát, a protestáns alattvalókat azért sem szabad megtűrni az országban, mert állandóan lázonganak, veszélyt jelentenek az államra, a rendre nézve.

12 Mint a szentmártonkátai tumultusból is lát11 Földváry, im. 290. 12 Ld. A magyar nemzet története. Szerk.: Szilágyi Sándor. Bp. 1898. VIII. köt. Marczali Henrik. III. Károlytól a bécsi congressusig (1711-1815) Bp. 1898. 145.