Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)

még az özvegyasszony volt a háztartás feje, vele lakott családjával Pál és a még hajadon Juliánná. 1857-re azonban egy, a portán felépített új házban megjelent a Ráki-sorról hazaköltözött József is. Időközben ugyanis Ráki Pál fiacskája ifjúvá serdült, s 1851-ben feleséget hozott atyja házába, ezzel Katona Porcs József helyzete a Ráki-soron meggyengült. A Katona Porcs fivérek az atyai örökséget a továbbiakban osztatlanul birtokolták. Vido Rito István 1827-ben nősült. Kiss Erzsébettel kötött házasságából hét gyermeke született, de csak hárman élték túl a gyerekkor veszélyes éveit. 1848-ban tragikus egymásutánban mind a két szülő meghalt, a három árva feletti gyámkodás öreganyjukra és az éppen nősülő nagybátyjukra, Vido Rito Péterre hárult. Az árvák közül a legidősebb, István a következő esztendőben, húszévesen megházasodott, az 1850. évi számláláskor már háztartásfőként írták össze. Közben Erzsébet is elkelt, a legkisebb fiú viszont, az akkor 14 éves József még házasságáig, 1862-ig bátyja háztartásában maradt. A birtokot azonban később sem osztották meg, egy telken, de külön házban laktak, ám önálló háztartásokként is közösen gazdálkodtak. Az elősorolt családtörténet-mozaikokban minden sokszínűség, tarkaság ellenére is megragadható néhány közös elem. Az örökség megosztása, vagy meg nem osztása szempontjából a gazda korán bekövetkezett halála a legfigyelemreméltóbb mozzanat. A megválakozás kritikus pillanatát, a második otthon maradó fiúgyermek házasságkötését, az áttekintett esetekben a gazda már nem érte meg. Ugyanez mondható el másik három esetről is (Varga Ritók, Szász János-Ritó László, Hajdúk), azaz az oldalágon rokonságban álló nyolc háztartáspár közül egyetlen kivétellel mindegyikről. Sőt, még e hét esetből is ötben a gazda már első fia házasságkötésének sem lehetett tanúja. Úgy tűnik, mintha éppen a vagyon továbbadását felügyelő gazda, az örökhagyó apa kontrolljának hiánya teremtette volna meg a lehetőséget vagy éppen a kényszert a válakozások elhalasztására. Továbbra is kérdés maradt azonban, hogy ezek mögött a döntések mögött álltak-e valamiféle gazdasági megfontolások vagy egyéb célszerűségek, avagy éppen annak lehetíink tanúi, hogy az apa korai halála a gazdaság vagyoni helyzetét ingatta meg, s a közösködés csak egyfajta gazdasági kényszer hatására állandósult. A válasz megadását megnehezíti, hogy az a demográfiai mozzanat, amely ezekben a családtörténetekben közösnek mutatkozott, egyáltalán nem nevezhető rendkívülinek. Az apa idő előtti elhalálozása nem szükségszerűen vezetett