Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)
maga a végrendelet) együttesen járult ahhoz, hogy a családi költségvetés bekeményedett, s a nagykorúsítás küszöbén nem lehetett (vagy nem kívántak) elnézőek lenni az ifjonti tékozlás iránt. Samu útját a pénzküldemények nyilvántartása és az azokat nyugtázó levelek alapján 1873 első' felében még nyomon követhetjük, de azután hosszú időre szem elöl veszítjük. 14 1879-ben azután újra előbukkan (nyilván nem véletlenül, hiszen Wotzasik Mayer hagyatéka ügyében ekkor zárul le a civakodó örökösök közötti osztályegyesség). Samu elbeszéléséből azt tudjuk meg, hogy valóban új életet kezdett: az elmúlt négy esztendői Párizsban, kereskedősegédként töltötte (a medikus vágyakat úgy látszik végképp eltemette az idő). Munkaviszonya azonban nem mondható folyamatosnak, és ezért (is) választotta végül a szülővárosába visszatelepülést. „Én Parisban létemkor 4 éven keresztül kereskedősegédi minőségben voltam alkalmazva. Évi fizetésem legföljebb 600 frt-ot tett, mihez az édes atyám, néhai Wotzasik Mayer hagyatékából nekem megszavazott évi 600 frt járadék járult, úgy hogy a legjobb esetben 1200 frt jövedelmem volt, mely szintén nem volt rnindig állandó, mint hogy segédi fizetésem sem tett mindig 600 frt-ot, amihez még az is járult, hogy az említett évi járadékot sem kaptam meg mindig pontosan kezemhez. Ezen maximális fizetésből pedig hat személyből álló családot voltam kénytelen eltartani, ti. magamon kívül nőmet és négy serdületlen gyermekemet. Hogy ez újabb áldozatok, illetőleg segély nélkül lehetséges nem volt, azt mindenki be fogja ismerni, aki előtt az utolsó években fennállott drágaság, különösen Parisban tudva van, és ki szem előtt tartja azon kiadásokat is, amelyekkel gyermekek tartása, illetőleg iskoláztatása jár." 15 Sámuel tehát időközben többszörös családapa lett, s hogy újra adósságot kellett csinálnia az immár nem a tékozló hajlam, hanem épp a családalapítás terhei miatt történt. Ennél a közjegyzői aktusnál válik nyilvánvalóvá az is, hogy az elmúlt években Franciska nevű letennie, addig az örökösök számára csak a kamatok befizetésére volt köteles az árvaszék pénztárába, uo. Adásvevési szerződés. 1870. dec. 26. 14 Utólag tudni lehet, hogy 1873 őszén Londonban tartózkodhatott, ugyanis első fia ott született. MOL Filmtár (A 21) Krisztinaváros. R. kat. születési anyakönyvek, 7. k. 227. Közvetve azért ad később is életjeíeket magáról, például 1878. májusában rendelvény érkezik, amely „lefoglalja W. Sándor Samu örökségi részét Rudolf Miksa részére 56 font sterling végett." BFL IV. 14311/b. Ügykivonat W. Mayer hagyatéka ügyéről. 15 uo. Jegyzőkönyv 1880. febr. 4-én Rupp Zsigmond kir. közjegyző irodájában.