Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)

I. A mai városépítészet és a város jövőképe - Dobrossy István: Várostervezési koncepciók, a város építészeti karaktere az ezredfordulón (Történelmi áttekintés)

vadászzászlóalj mérnökei, Merz Oszvald, Wlaczek Venczel és Friedrich Beck kadétok, ill. hadnagy készítették, akik munkájukhoz kéziratos térképet is mellékeltek, lehetővé téve a város lakott területi határának viszonylag pontos beazonosítását. A Miskolcról szóló leírás egyik része a földrajzi elhelyezkedéssel, jellemző adottságokkal, az itt élők életvitelével, foglalkozásával, lakáskultúrájával foglalkozik. Az adatokból kitűnik, hogy a város 3 276 háza közül 1 537 jó állapotban lévő, s kőből készült épület. (A szabadságharc bukása utáni, megtorlással is fenyegető önkényuralmi „légkörben" több, mint negyven házat építettek a város lakói 3-4 év alatt!). A városnak 1854-ben 20 394 lakosa volt (ez négy és fél ezerrel több, mint 1850-ben), s közülük 10 947 fő volt a férfiak száma. A statisztika külön is kitér a „rebellis" nép két legaktívabb korosztályára, a 17-26, valamint a 27-45 évesekre (számuk 639, ill. 2 740 fő volt). Az összeírás másik része a stratégiai fontosságú épületekre koncentrált. A város területén 35 „védelmi pont"-ot — közöttük templomokat, kaszárnyákat, középületeket, temetőket — jegyeztek fel, amelyekben ha a szükség úgy hozza, lőszerrel felszerelt védelmi állásokat lehet kialakítani. Miskolc történetében sem ekkor, sem máskor nem került sor arra, hogy a császári csapatok ezeket a „hadi pont"-okat használták volna (hiszen fél évtized múlva, 1859-ben kirobbant az osztrák—olasz—francia háború), de az összeírás világosabbá tette a „lakott város" XIX. század-közepi állapotát. Az 1850—1854 között eltelt szűk fél évtized a mezővárosi lakosság számbeli, ezzel egyidőben a lakóházak számát illető lényeges gyarapodását, növekedését mutatja. Ez együtt kellett hogy járjon a város beépített területének változásával, bővülésével. A város főutcájának a Pecére, illetve a Szinvára nyúló, tehát észak-dél irányú, középkori maradványként továbbélő szalagtelkes rendszerét ez a növekedés változtatja meg, kialakítva a még néhol ma is fellehető (ún. Bazár-tömb) kapu-átjárós, szolgalmi utas, zeg-zúgos beépítésű formáját. Másrészt végérvényesen eltűnnek a város egykori sáncának és árkának maradványai, a déli és nyugati irányú terjeszkedés (Csaba és Diósgyőr irányában) a városkapukat, majd vámhelyeket folyamatosan „tolja kifelé", közeHtve ezzel a város lakott területét a szomszédos településekhez, ugyanakkor szűkítve Miskolc megművelhető határát. (Ennek következménye a XIX-XX. század fordulóján a város határának, „életterének" bővítése a Martin-tagbirtok, a Máhr-, a Glósz-földek, majd a munkácsi püspökség tapolcai birtokai egy részének megvásárlása révén, másrészt annak felvetése, hogy Miskolc, ha magához csatolja a szomszédos településeket, nemcsak lélekszámban és területben növekszik, hanem új beépíthető területekhez jut, ipari és mezőgazdasági övezeteket egyaránt ki tud alakítani. Ez tehát a NagyMiskolc koncepció alapja, gyökerei visszanyúlnak a XIX. század végére.