Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)

I. A mai városépítészet és a város jövőképe - Dobrossy István: Várostervezési koncepciók, a város építészeti karaktere az ezredfordulón (Történelmi áttekintés)

Miskolc 2003-ban elfogadandó Építési Szabályzata (MÉSZ) „előfutára" az 1855-ben megalapított „Szépészeti Építőbizottság" volt, amelynek felállítását egy bő évtized múlva, 1867-ben a „Szépészeti Szabályok" megszületése, majd vármegyei elfogadása követte. Nem csupán a szabályozás volt fontos, hanem az, hogy a létrehívott bizottság „évnegyedi" vizsgálatot, helyszíni szemlét tartott, hogy érvényt szerezzen az előírásoknak. A bizottság felügyelt arra, hogy új építkezéseknél, vagy felújításoknál a szomszédok jogai ne sérüljenek, a tűzvédelmi és közegészségügyi biztonság csorbát ne szenvedjen. Törekedniük kellett arra, hogy „az időnkinti új építések alkalmával az utczákban — közökben a zugok és szögletek lassanként elenyésztessenek, — hol szükséges és kivihető az egyéneden utczák szabályoztassanak, — a különböző városrészek öszveköttetései — átmenetek tágítása, sőt új utczák nyitása által is könnyittessenek, a nyilvános köztérek csinosíttassanak." A szabályozás a házakra, közökre, terekre, utcákra, új utcanyitásokra terjedt ki, s ez utóbbi már a város lakott, beépített területének folyamatos bővülésére, a város tervezett terjeszkedésérc utal. 1867-ben a város főbírájához benyújtott építési engedély-kérést már el kellett látni műszaki dokumentációval (az épület tervrajzával, amely alap- és homlokzati rajzot, s a szomszédos házakhoz való illeszkedést is kellett, hogy tartalmazza). Ekkor fogalmazzák meg először, hogy a szabályok betarthatósága miatt Miskolcot kül- és belvárosra osztják. A belváros a Zsolcai-kapunál kezdődött, a Búza tér nyugati oldalán emelt töltés mellett folytatódott, majd a Fazakes utcán a Városmajorig (ma: Tűzoltóság) tartott. A Major utca (ma: Dózsa György), a két Hunyad utca a Sárga fürdőig (ma: Hunyadi u. 21. sz.) jelentette a határt, majd a Papszer következett Mindszentig, innen a Csabai-kapu és a Szirma utcák következtek a Telegdy-fürdőig (ma: Szinvapark). A fürdő és a Zsolcai-kapu két oldala, ill. a Búza tér között egy rövid útszakasz volt, a Király utca (ma: Ady E. u.), s itt zárult a belváros. Az ezen kívüli utcák házai már a külvárost jelentették, ahol a „bűzös" kézműves mesterségek, „ipari" üzemek, ill. a jószágtartó gazdaságok, iparosok és gazdák települtek. Rájuk „enyhébb" közegészségügyi szabályok vonatkoztak. Az 1867. évi szabályozástól a belvárosban nem épülhetett fa fonadékú, tapaszos falú, szalma fedeles lakóház és gazdasági építmény, „...fakémények, s szalma fedelek állítása pedig külvárosban is a vagyoni állásra tekintettel, csak a legszegényebb osztálynak engedtetik meg..." Az utcára nyíló istállók és takarmányos pad-ajtók építését — ami a szekerező áru- és borkereskedelem utolsó „városképi" emléke volt — véglegesen betiltották. A kereskedői városmúlttal voltak kapcsolatban az utcai kutak is, amelyekről a szabályzat kimondja „...a közlekedést akadályozó, s veszélyeztető útezai kutak ásása jövőre meg nem engedtetik, a kutakból kifolyó víz mennyiségnek — az