Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)

I. A mai városépítészet és a város jövőképe - Bekes Dezső: „Civilek" Miskolc jövőjéről

az is jó, ha a DAM jelenlegi, olasz tulajdonosa hajlandó lesz majd olyan befektetésekre, melyek lehetővé teszik az alig több, mint ezer munkás megtartását. A Diósgyőri Gépgyár feltámasztásának, csak úgy mint a borsodi szénbányászat életre galvanizálásának, szintén nincs reális esélye a világban végbemenő gazdasági folyamatok szerint. Egyszer s mindenkorra le kell tehát mondani a „nehézipari fellegvár" — címről. A tervezők és a véleményt nyilvánító civilek tökéletesen egyetértettek abban, hogy alapvető szerkezetváltást kell végrehajtani a város iparában. A gondolat természetesen nem új, hiszen legalább 15 éve tart a nehézipar leépülése, aminek következményét nem volt nehéz megjósolni. Ám az a bizonyos szerkezetváltás, azaz a kvalifikált népesség megtartására alkalmas munkahelyek megteremtése — finoman fogalmazva — lassacskán megy. Némi bizakodásra adhat okot, hogy egy olyan nemzetközileg ismert, rangos cég, mint a BOSCH, ide települt a közelmúltban, s azt reméljük, hogy első fecskeként, nyarat hoz majd az iparfejlesztés telébe. Optimizmusunkat fokozhatja, hogy a „hazai ipar"-ban is lezajlottak kedvező változások: sikerült megerősödni Miskolcon néhány olyan kis- és középvállalkozásnak, mely nyugati országokba exportál. De bármilyen jók is az eredményei e cégeknek, még nem képesek döntően befolyásolni a munkaerőpiacot, mivel kvalifikált, de kis létszámú gárdával dolgoznak. E cégek vezetőit hallgatva az ember lelkébe befészkeli magát a kétely: valóban annyira vállalkozásbarát az a gazdaságpolitika, mint amennyire kellene? S ha már a „hazai ipar" támogatásáról beszélünk. A miskolciak, köztük a közvélemény-kutatásban megnyilatkozók jelentős része, nagyon félti kiskereskedőinket a városba települt multiktól, azaz a külföldi tőkével működő üzlet-óriásoktól. Az is megfogalmazódik, hogy hamarabb teremtődött lehetőség a pénz elköltésére, mint a megkeresésére. Ha higgadtabban, tárgyilagosabban mérlegeljük a kérdést, akkor azt mondhatjuk, hogy a nagy üzletházak valóban túlburjánzottak és kétséges, hogy a város és környéke el tudja tartani mindannyiukat. Tény, hogy csődöt még nem jelentett egyik, sem és amíg ők maguk úgy találják, érdemes itt lenni, addig valószínűleg lesz fizetőképes kereslet a portékáikra. Más kérdés, hogy ezeknek az üzleteknek a külső és belső kialakítása, városképbe illeszkedése — tisztelet a kivételnek! — nem nyerte meg a kényesebb ízlésű miskolciak ízlését. Ráadásul a belváros egyébként is szűkös, zavaros közlekedési viszonyait is előnytelenül befolyásolják az üzletóriások, bár földalatti, illetve hagyományos parkolóról is gondoskodtak környékükön. Nem csak a vásárlás, hanem a szórakozás színhelyei is a szupermarketek. Programot jelent ma már Miskolcon is a „plázázás", azaz a nyáron hűtött, télen fűtött, minden földi jóval megrakott áruházakban való lődörgés.