Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)

II. rész A szabadságharctól 1950-ig

85. POLITIKAI IZGATÁS A MEGYASZÓI VÁLASZTÓKERÜLET­BEN 1933-BAN Nyílt levél a megyaszói kerület választóihoz. Tisztelt Választópolgárok! Kedves Kisgazda, Földmíves és Kis­iparos Testvéreim! A megyaszói választókerületben párthíveink felszólítására, párt­vezérünk, vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre, Tarpa országgyűlési képvi­selőjének és pártunk központi, valamint zempléni vezetőségének bi­zalmából és nem utolsó sorban az ország különböző részein lakó — ma már hála Istennek több százezer embert számláló - elvbarátainknak a biztatására pártunk programjával elvállaltam a megyaszói kerület képviselőjelöltségét. Mindent elkövettem ezen bizalomnyilvánítás elhárítására, de azután magam is beláttam, hogy bűnt követnék el a fajtám ellen ­amelyet minden bűnével és hibájával végtelenül szeretek, - de a ma­gyar nemzet ellen is, ha ezen reám nézve terhet jelentő megbízás elől kitérnék. Én, aki mindig szívem sugallatát követve, mindig a szegé­nyek, szenvedők és elnyomottak oldalán állottam, keserű lélekkel lá­tom a föld népének teljes anyagi romlását. Amikor emiatt az ország egy új katasztrófa felé sodródik, minden jószándékú, hazáját, fajtáját szerető igaz magyar embernek kétszeres erővel kell kiállani a gátra. Az 1920. évben hirdetett jelszavakat én is úgy értelmeztem, hogy a nemzet többségének, tehát a magyar föld jobbsorsra érdemes népé­nek megfogják adni az őt megillető jogokat. Ehelyett azonban látjuk, hogy az elmúlt tizenkét esztendőben napról-napra nőtt a szenvedők, a szegények és jogtalanok száma és hogy a nemzet zömének, a falusi népnek életszínvonala kétségbeejtően hanyatlott. Kisgazdatársaim legnagyobb része az anyagi összeroppanás előtt áll — egy részét már el is árverezték. - A földreform során földhöz juttatottakon, - ame­lyet szegény Nagyatádi Szabó István másképpen képzelt el és jobban akart megcsinálni - nem segítettek. A munkanélküliek és éhezők száma soha nem látott mérvben szaporodott. A régen bőséggel áldott vidám fehér falvak helyén kétségbeesett falut látunk, mely remegve, keserű elégedetlenséggel gondol a holnapra. Ezt igyekeznek is ki­használni lelkiismeretlen izgatók, akik a bolsevizmus nyavalyáját szeretnék elhinteni közöttünk. Itt gyors és haladéktalan beavatko­zásra van szükség.

Next

/
Thumbnails
Contents