Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)

II. rész A szabadságharctól 1950-ig

Az én felfogásom és hitvallásom az, hogy a bajokat gyökeresen és egyetemlegesen kell orvosolni. Ha az egész fa beteg, nem elég egyet­len ágát permeteznünk. A Nemzeti Radikális Párt, mint a neve is mutatja, gyökeresen akarja az egész magyar életet átalakítani, hogy ismét virulhasson a magyar nemzet. A falu öntudatos népe látja már, hogy a Független Kisgazdapárt, - melynek a megalapítója két lelkes barátommal, Szabó Pál paraszt­író biharugrai és Nagy Lajos böjti lakossal én voltam - nem az a párt, amelytói programtalanságánál, összetételénél fogva a föld népe va­lamit is várhatna. Ennek a pártnak különféle felfogású képviselő­tagjainak felfogását tekintve (legitimista, szabadkirályválasztó, köz­társasági), kormányhatalomra jutás esetén még nagyobb bajok álla­nának elő, mint amilyenbe ez a tizenkét éves rendszer juttatta ezt a szerencsétlen országot. A kormánypártról nem is beszélek, mert tudom azt, hogy a föld népe teljesen tisztában van az ezen pártra támaszkodó rendszer minden bűnével és hibájával. A nemzetköziséget, elavult dogmákat hirdető szociáldemokrata párt pedig mint osztálypárt a mi lelkűnk­től, a föld népének lelkétől tejesen távol áll. A falu népe végre ráeszmélt arra, hogy jogait csak maga vere­kedheti ki, mert az nem jön csak úgy magától. A Nemzeti Radikális Párt ma az az egyedüli párt, amelynek első­sorban a falu népére épített, hosszú időre lefektetett és megvalósít­ható programja van. Én a Nemzeti Radikális Párt programjának megvalósításával lá­tom csak a fajtám és nemzetünk felvirágoztatását megteremteni. Kisgazda, földmíves és kisiparos testvérem! Engem a magyar falu termelt ki. Én a magyar falu húsából és véréből szakadtam. Öt akarom képviselni, az ő panaszait és kívánságait akarom az ország­házban a nemzet elé terjeszteni. Hozzáfűz minden csepp vérem, szí­vem minden dobbanása, nem is lehetek másé. Lehet, hogy mások hangzatosabb ígéretekkel jönnek, szebb szavakkal, de senki sem jö­het igazabb hűséggel. Hogy ez így lesz, bizonyság lehet rá úgy a derecskéi képviselőkerületben, mint Biharvármegye törvényhatósági bizottságában a falu jobb sorsa érdemes népének érdekében hosszú évek óta folytatott küzdelmem. Döntsetek, hogy kit akartok: a ti véreteket, vagy az oly sokszor elhangzott ígéreteket?

Next

/
Thumbnails
Contents