Miskolc. Segédkönyv a város megismeréséhez általános és középiskolák részére (Miskolc, 2002)

Miskolc története

tek a céhlevelek, színi plakátok, közérdekű hirdetések, később pedig a „Miskolci Nemzeti Kalendárium" kötetei. A gazdasági élet felvirágoztatására alapították a Védegylet helyi szervezetét. A nemzeti kultúra támogatását a Pestről elűzött magyar színtársulat befogadása is jelzi. Miskolc építette meg az ország első, állandó kőszínházát. A város legrégibb üzeme, a Kőedénygyár 1833-ban kezdte meg működését. Hamarosan létrejött a Borsod-Miskolci Gőzmalom Rt., a főváros után a legnagyobb, mégis viszonylag kevés munkás élt a városban. A századfordulón ugrásszerűen megnőtt az ipari vállalkozások száma. Miskolcon - a fentieken kívül - működött sör-, keményítő-, légszesz-, szikvíz-, gőztégla-, cukor-, halkonzerv-, gép-, vas- és acélgyár. A számos kisebb üzem közül a harisnyakötő, textil-, szesz és likőr-, sütőipari üzemek voltak jelentősek. Ezek sora a 20. században tovább bővült. Földrajzi fekvése folytán Miskolc mindig jelentős közlekedési csomópontnak számított. A század elején már hetenként öt gyorskocsijárat indult a fővárosba, és a Miskolc-Pest közötti utazás 24 órát tett ki. Óriási jelentősége volt a Debrecen-Miskolc vasútvonal 1859-ben történt megnyitásának. A vasútvonal továbbépítése után már 12 órányi közelségbe került a főváros. Az elavult céhrendszert egy 1872. évi törvénycikk megszüntette és az iparosok társulatokat hoztak létre. A pénzügyi élet fejlődését tükrözi, hogy 1845-ben már működött pénzintézet a városban „Miskolci Takarékpénztár" néven. Rövid időn belül már tucatnyi bankház és hitelintézet jött létre. Tovább bővült, erősödött a forgalma a mára már beépült állatvásártérnek és a Búza téri gabonapiacnak. Egy 19. századi utazó leírásából ismerjük a vásárok hangulatát: „...sátorsátor mellett, az egész utca mentén, közöttük hemzseg a tömérdek ember. Sokféle a viselet, sok nyelven beszélnek. Ökrös, lovas, szamaras fogatok vonulnak. Egymás lábára tapos a nép, veszekszenek, átkozódnak, de nem térne ki egyik sem a másiknak!... A vásártéren áthaladva latin, szlovák, szerb, francia, német és magyar, zsidó és cigány beszéd hallható, a vendéglőkben és a kocsmákban víg zeneszó hallatszik, a fiatalság a közkedvelt csárdást járja. Az atyafiak késő estig isznak, ekkor a rendes emberek hazamennek, a kevésbé rendesek pedig addig isznak, míg a zsebük bírja, vagy még tovább is. Mert amíg a mai falusi emberünknek földje és háza van, addig a kocsmáros nem aggódik a pénzéért." A várostörténeti feljegyzések kiemelik e pezsgő történelmi időszak hatalmas károkat okozó természeti csapásait. A város eddigi legnagyobb tűz-