Miskolc. Segédkönyv a város megismeréséhez általános és középiskolák részére (Miskolc, 2002)

Miskolc története

Miskolc története Miskolc őskora Kevés olyan település van Európában, amelynek történelme olyan távoli időkre nyúlik vissza, mint Miskolcé. A belvárosban kerültek elő azok a leletek (ún. Bársonyházi szakócák), amelyek először bizonyították az őskori ember jelenlétét Magyarországon. 1891 nyarán Bársony János ügyvéd lakóházának (Kálvin János u. 2-4.) alapozásánál a munkások három jellegzetes kovakő szerszámra bukkantak. Bársony, aki maga is felismerte a leletek kőkori voltát, az egyik darabot magánál tartotta, a másik kettőt pedig elajándékozta, így került a két különösen szépen megmunkált kőszerszám közül az egyik Széli Farkashoz Debrecenbe, a legnagyobb és legérdekesebb példány - nem mindennapi karácsonyi meglepetésként pedig - a város nagyhírű tudósához, Herman Ottóhoz. A dualizmus korának polihisztora első látásra a jégkor emberének munkaeszközeit ismerte fel a kövekben. Megállapítása nagy vihart kavart a kor szakembereinek körében. A csaknem két évtizedes vita a leletekkel kapcsolatban akkor ért véget, amikor Papp Károly és Kadic Ottokár földtankutatók feltérképezték a Bükk-vidék régészeti feltárásra alkalmas barlangjait. A 60-70 ezer éves leleteknek és elsősorban Herman Ottónak köszönhetően így indult el Miskolcon és közvetlen környékén az őstörténet legnagyobb részét kitevő kőkorszak kutatása. Először a Kecske-lyuk és a Büdös-pest barlangokban végeztek próbaásásokat, majd a meredek „Dolka tető" oldalában fekvő Szeleta-barlangban fedeztek fel európai érdekességű leleteket. A pompásan megmunkált babérlevél alakú kovakő lándzsahegyek, a barlangi medve csontjai adják azt az anyagot, amelyet ma „szeleta kultúra" néven tartanak számon. A Bükk-hegység Miskolc környéki barlangjaiban három alkalommal bukkantak világviszonylatban is ritka és becses leletekre. Az elsőt a répáshutai „Balla-barlang"-ban 1909-ben, a másodikat, egy nyakszirtcsontot szarvasfogakból álló nyakékkel a miskolc-tapolcai sziklafülkében 1931-ben találták meg. A harmadikat, s egyben a legértékesebb ősemberi csontokat több száz kőeszközzel pedig a Cserépfalu melletti „Subalyukbarlang"-ban 1932-ben ásták ki. Koruk meghaladja az 50 ezer évet. Nem véletlen, hogy az ősidők embere a Bükkben telepedett meg és évezredeken át használta ezeket a barlangokat. Itt menedékre lelt az eljegesedés időszakában az időjárás és a vadak fenyegető veszélyei elől. A közelben forrásokat talált és kőeszközeihez kovakövet is.